Infostart.hu
eur:
374.91
usd:
317.49
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Különleges szervezeteket díjazott a Prima Primissima Alapítvány

A járványhelyzet miatt – rendhagyó módon – tíz társadalmilag kiemelten hasznos, ám a világjárvány miatt hátrányos helyzetbe került szervezet kapta meg idén a Prima Primissima Alapítvány díjait és az egyenként 20 millió forintos jutalmat – közölte az InfoRádióval az alapítvány kuratóriumának tagja.

Különleges időket élünk, így sajnos a klasszikus formában nem kerülhetett sor idén a Prima Primissima Gálára, valamint a Prima és a Primissima díj átadására – fogalmazott az InfoRádiónak Balogh Gabriella. Mindezek miatt a kuratórium úgy döntött, hogy azt a díjalapot, ami az alapítvány rendelkezésére áll, inkább adomány formájában adják át, olyan civilszervezeteket részesítve, amelyek a mostani időszakban különösen fontos tevékenységet látnak el,

gyakorta emberfeletti teljesítményt tesznek az asztalra, azonban mégis kevesebb figyelem irányul rájuk.

Olyan szervezeteket igyekeztek kiválasztani, mintegy kifejezve irányukba a megbecsülést, amelyeknek a munkájára a pandémiás helyzetben sokkalta inkább megnövekedett az igény, elsősorban az egészségügyhöz, az egészséges életvédelemhez, beteg és sérült emberek életminőségének javításához kapcsolódóan – tette hozzá a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja.

A közel kétszáz jelölés közül 10 szervezetet választottak ki, amelyek egyenként 20 millió forintos támogatásban részesülnek. Az elismerést

  • az Autizmus Alapítvány,
  • az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány,
  • az Együtt az Autistákért Alapítvány,
  • az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége,
  • az Gyermekleukémia Alapítvány,
  • a KézenFogva Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány,
  • a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, valamint
  • a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért Alapítvány

nyerte el.

Balogh Gabriella egyetértett, hogy a 20 milliós támogatás mellett az erkölcsi megbecsülés sem elhanyagolható, és

nagyon fontos, hogy az említett szervezetekre kicsit a társadalmi figyelmet is ráirányítsák,

hiszen sokuk sok esetben olyan önkéntes munkát végeznek, ami a legtöbb ember számára láthatatlan, miközben rengeteg ember életminőségének a javulásához járulnak hozzá.

Miután a Prima Primissima Alapítvány klasszikus jelölési folyamata tavasszal még lezajlott, amely során több mint 600 jelölés érkezett be az arra illetékes személyek és szervezetek részről, annak eredményét egy időre „jegelik”, de mindenképpen hasznosítani, illetve érvényesíteni fogják 2021-re. Amikor azonban realitássá vált, hogy nem kerülhet megrendezésre az idei díjátadó gála, újabb jelölési folyamatba kezdtek, kérve kifejezetten a pandémiás helyzetben rászorultsággal bíró alapítványoknak, szervezeteknek a jelölését, amire több mint 200 jelölés érkezett. És ebből választották ki a fentebb ismertetett nyerteseket.

Balogh Gabriella elmondta azt is, hogy idén változott a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának összetétele: Baán László és Dávid Ferenc helyét Kodolányi Gyula író és Freund Tamás agykutató vette át. Vagyis velük egészült ki Kozma Imre atya, Tolnay Tibor és az alapítvány elnöke, Csányi Sándor vezette kuratórium, aminek termesztésen Balogh Gabriella is tagja.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×