Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.51
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Fényfüzérekkel feldíszített Ganz UV típusú adventi fényvillamos elindításán a fővárosi Jászai Mari téren 2019. november 29-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Villamosok, buszok, trolik vonják fényárba Budapestet

December első hétvégéjén több új ünnepi járművet is indít a BKV. Pénteken egy időben gördül ki a telephely kapuján két újabb Fényvillamos, egy szóló Fénytroli és két, ünnepi díszítésű autóbusz. Szombaton pedig elindul a Mikulás kék segítője, a Mikulásbusz is.

Pénteken 16 óra 30 perctől élőben követhető a BKV Facebook-oldalán, ahogyan ugyanazon telephelyről indul útjára öt újabb ünnepi díszítésű jármű – tájékoztatott sajtóközleményében a társaság. Mint írják, az idei ünnepek sok szempontból különböznek majd a korábbi években megszokottaktól. Az új helyzetek pedig sokszor új hagyományokat szülnek: a BKV ebben az évben ünnepi flottáját is bővítette.

Villamosok

Tizenkét évvel ezelőtt gördült ki először a remízből a BKV Fényvillamosa. Népszerűsége azóta is töretlen, minden adventkor tömegek várják, hogy beragyogja a hűvös téli estéket. Ennyi év magányos robogás után idén egyszerre három új társat is kap a feldíszített UV villamos. A szintén múlt héten (a BKV, a BKK és az ÁRKÁD együttműködésében) indult ünnepi – TW6000, azaz a Hannoveri – ÁRKÁD Mikulásjárat mellett az alábbi Fényvillamosokkal találkozhatnak még az utasok.

  • KCSV-7
    A nagy múltú villamost 230 méter LED szalag, azaz közel 16000 darab LED lámpás díszíti. Az ünnepi jármű hétfőn és szerdán a 2M, a hét többi napján pedig a 2-es villamos vonalán közlekedik majd.

  • TATRA, T5C5K2
    Az ikonikus jármű 360 méter LED szalagot, közel 23000 darab LED lámpást kapott, hogy beragyogja a vonalát. A feldíszített szerelvény december 20-án (vasárnap) az 56A, keddenként és csütörtökönként az 1-es, a többi napokon pedig a 14-es vonalon jár majd.

Trolibuszok

Az elmúlt években a BKV Fényflottája egy trolibusszal is gazdagodott. A megtisztelő feladatot és vele a díszítést korábban már a 600-as pályaszámú Ikarus 260T, a 156 pályaszámú Ikarus 280T és több ZIU is megkapta. Mostantól az évek óta közlekedő feldíszített piros jármű sincs egyedül: a csuklós mellett egy szóló trolibusz is közlekedik majd a fővárosban.

  • Solaris-Skoda T18
    Idén – az utóbbi évekhez hasonlóan – a 9000 pályaszámú Solaris-Skoda T18 jármű közlekedik Mikulástroliként december 19-ig a BKK szervezésében, az azt követő időszakban 2021. január 6-ig pedig a BKV Fénytrolijaként rója a köröket 1740 m fényfüzérrel, hozzávetőlegesen 17 400 LED izzóval az oldalán. A BKV Fénytrolija december 20, 25, 26, 27-ei, illetve 2021. január 1,2,3-i napokon a 72M vonalon; december 21-től hétfőnként a 75-ös vonalon; december 22-től keddenként a 76-os vonalon; december 23-tól szerdánként a 80-as vonalakon szállítja utasait.

  • Solaris-Skoda T12
    A csuklós trolihoz egy szóló jármű is csatlakozik 800 m fényfüzérrel és 10 000 LED izzóval, hogy még több helyszínen találkozhassanak az utasok ünnepi járatokkal. A szóló Fénytroli december 5-től 2021. január 6-ig a következő vonalakon közlekedik: december 5-én és 19-én a 82-es vonalon; december 7-től hétfőnként a 70-es vonalon; december 6, 12, 13, 20, 25, 26, 27-ei, illetve 2021. január 1, 2, 3-ai napokon a 73M vonalon, december 9-től szerdánként a 74-es vonalon, december 10-én és 17-én a 78-as vonalon, december 11-én, 18-án a 79M vonalon.

Autóbuszok

  • Modulo 168d
    A hagyományosnak mondható fényjárművek és a Mikulásbusz mellett idén először két, adventi hangulatú matricákkal díszített autóbusszal is kedveskednek az utasoknak. A két Modulo 168d típusú autóbusszal a Rákóczi úton közlekedő viszonylatokon találkozhatnak és utazhatnak az érdeklődők.

  • Van Hool CNG
    Szombaton, immár hatodik alkalommal indul útjára a Nagy szakállú elmaradhatatlan segítője, a gyerekek nagy kedvence: a Mikulásbusz. A különleges megjelenés mellett a jármű érdekessége, hogy a rendszámát összeolvasva éppen a Mikulás érkezésének napját kapjuk, ugyanis az átalakításra kiválasztott jármű a DPI206-os rendszámmal közlekedik. A Mikulás szánjához hasonlóan a BKV is egy környezetbarát járművet választott: egy alacsony padlós Van Hool CNG típusú autóbuszt díszítettek fel, hogy örömteli pillanatokat szerezzenek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Mikulásbusszal december 5-től 23-ig a 105-ös viszonylaton, az Apor Vilmos tér és Gyöngyösi utca végállomások között találkozhatnak az utasok.

A BKV ünnepi járatai normál díjszabással, az utazási és járványügyi szabályok betartásával vehetők igénybe – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×