Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a török házelnökkel, Binali Yildirimmel tartott kétoldalú megbeszélésükön a nyugat-törökországi Izmirben 2018. november 20-án. Kövér a 8. alkalommal, november 19. és 21. között rendezett Türk Nyelveket Beszélő Országok Parlamenti Közgyűlésén (TÜRKPA) vesz részt a nyugat-törökországi nagyvárosban.
Nyitókép: MTI/Anadolu/Evren Atalay

Kövér László: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait

A házelnök szerint reformra érett az Európai Unió.

Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely szombaton jelent meg a lap online felületén.

Az interjúban Kövér László egyebek mellett azt mondta, az Európai Unió egy sok elemből összeálló bonyolult struktúra, és ennek a felépítménynek az intézményeken túli részei - sőt elsődleges meghatározói - a nemzetállamok, így Magyarország is.

"Ezért aztán Brüsszel és az Európai Unió közé mi soha nem tettünk egyenlőségjelet, a kommunikációban sem.

Azt mondjuk, az Európai Unió eredeti eszméjéhez, a kiindulási ponthoz szeretnénk visszatérni. Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől. Most már itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait" - fogalmazott Kövér László.

Hozzátette, ki lehetne "szögelni", hogy az Európai Unió nem létezik független tagállamok nélkül.

Az európai intézmények arra valók, hogy kiszolgálják a független nemzetállamok együttműködését,

nem pedig arra, hogy megrendszabályozzák a tagállamok demokratikusan megválasztott kormányzatait.

A házelnök úgy látja, végre egyértelművé kellene tenni, hogy korrupció és illegitim ellenérdekű befolyásolás az is, ha fontos pozíciót betöltő uniós tisztviselők egy világuzsorás fize­tési listáján szerepelnek. Továbbá, hogy nincsen kettős mérce. Pontosabban sokfajta mérce van, éppen azért, mert az Európai Unió független, külön történelmi utat és kulturális fejlődést bejáró nemzetek együttműködési kerete - fogalmazott.

Ezért nagyon nehéz közös, mindenki számára ugyanazt jelentő definíciókat adni, mondjuk, a jogállamiságra, vagy az alkotmányosságra vonatkozóan, mert ahány ház, annyi szokás - fűzte hozzá.

"Mi például nem vagyunk monarchia, nálunk nem a kormány irányítja az ügyészséget, van alkotmánybíróság, nem a pártok delegálják a bírákat, nálunk nincs államegyház. A magyar alaptörvény nem a szentháromságtan rögzítésével indul, mint a görög alkotmány. Ez utóbbi senkit sem zavar, senki nem veszi komolyan. A probléma az, hogy mi Isten nevével kezdjük az alkotmányt és komolyan vesszük" - emelte ki.

Ellenzéki összefogásra készül a Fidesz

Az ellenzéki összefogásról az interjúban azt mondta, ki kell várni, hogy miképpen ér majd véget ez a történet. "Mindenesetre arra készülünk, hogy egy közös lista, egy közös jelölt fog a Fidesz és a KDNP jelöltjeivel szemben állni, függetlenül attól, hogy milyen konfliktusok erjesztik már ezt a moslékkoalí­ciót" - tette hozzá.

Kövér László szerint a hatalomért való "eszelős, őrjítő vágyakozás" végső soron egyszerűen félretesz minden morális gátlást az ellenzék köreiben.

Ennek azok a politikusok és politikai erők is a "foglyaivá váltak, válnak", akik jobb meggyőződésük szerint nem vennének részt ebben a "kényszer szülte bandában" - tette hozzá.

"Csakhogy mára odáig jutottak, hogy miközben tíz éve minden energiájukat - bel- és külföldön egyaránt - a kormány s ezáltal Magyarország pozíciójának aláásására, nemzeti érdekérvényesítési törekvéseinek gáncsolására, sikereinek eltagadására, önbizalmának elsorvasztására fordították, közben maguk elfeledkeztek építkezni. Nem arról beszélek csupán, hogy nincs egy alternatív programjuk, ami vonzóbbnak tűnik a választók szemében, mint a kormánypártoké, hanem arról, hogy szervezeti és intellektuális hátterüket tekintve is a totális leépülésen vannak túl" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, az ellenzéki pártok legalább fele ma már nem tudna önállóan elindulni egy választáson. "Vajon kinek nem tűnik fel, hogy az MSZP-nek és a Jobbiknak már arra sincs ereje, hogy legalább megpróbálja cáfolni a vádat, miszerint a vezetőik néhány befutó listás képviselőjelölti helyért cserébe eladták a pártjukat Gyurcsányéknak" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve, hogy a "jobb sorsra érdemes" LMP is kerüli annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon az őszödi "böszme zsoldjában" mihez képest is lesz más a politika.

Kitért arra is, mind érzelmileg, mind elviekben teljes mértékben azonosul a kormánypártok képviselőinek azon értékítéletével, hogy Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottság elnöke méltatlanná vált ennek a testületnek a vezetésére.

"Házelnöki minőségemben viszont kénytelen vagyok azt mondani, hogy addig marad a bizottság élén, ameddig az őt delegáló pártok be nem látják ugyanezt, amire, lássuk be, csekély az esély. Pontosan a demokrácia hitelességének, meg az intézményrendszer működőképességének a védelme érdekében nem tartanám elfogadhatónak, hogy olyan precedenst teremtsünk, amely - a szándékkal ellentétesen - tovább gyengítené a parlament tekintélyét, a működéshez szükséges bizalom maradékát és az ezt kifejező néhány utolsó íratlan játékszabály érvényességét" - mondta Kövér László, azzal együtt, hogy ugyan házszabályszerűen megoldható lenne, hogy Korózs Lajost elmozdítsák, mégsem támogatná ezt, sőt ha a kormánykoalíció pártjai ezt indítványoznák, megpróbálná őket lebeszélni erről.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×