Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
319.14
bux:
143361.6
2026. július 22. szerda Magdolna
Vonatok a zalaegerszegi vasútállomáson 2020. január 9-én. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a Zalaegerszeget érintő vasúti fejlesztésekről. A tájékoztatón Homolya Róbert, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a menetrendfejlesztés eredményeként 17-34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje, a Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba.
Nyitókép: MTI/Varga György

Már mindennap fertőtlenített vonatokon utazhatunk, de ózongenerátort is bevetnek

Keddtől újra napi szinten fertőtlenítik a vasúttársaság járműparkját a fokozódó járványügyi helyzet miatt, a MÁV-HÉV és a Volánbusz továbbra is fenntartja a tavasz óta bevezetett napi szintű járműfertőtlenítést - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

A MÁV honlapján elérhető tájékoztatás szerint szeptember óta az elővárosban és a nemzetközi vonatokon már napi emeltszintű fertőtlenítés volt érvényben, keddtől országosan a MÁV-START a jelenleg forgalomban lévő több mint 1200 járművén végeznek naponta fertőtlenítő padlófelmosást és felületpermetezést. Az emeltszintű fertőtlenítés baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent.

A Volánbusz is napi szinten fokozottan takarítja az autóbusz-állomásokat és a buszokat, vírusölő szerrel mossa le a kapaszkodókat, fertőtlenítőszerrel a padlót.

A busztársaságnál országszerte 58 ózongenerátor is gondoskodik a mintegy 6500 darabos járműállomány fertőtlenítéséről.

A vasúttársaság heti szinten végez fertőtlenítő takarítást az ország valamennyi utasforgalmi- és közös üzemi helyiségében, a MÁV-HÉV naponta takarítja az utasforgalmi helyeket és a telephelyeket – ismertették.

Felhívják az utazók figyelmét arra is, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a maszk használata mind a közösségi közlekedési eszközökön, mind az állomási és megállóhelyi helyiségekben kötelező. Emellett javasolják, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×