Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.76
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Forgalmi dugó Budapesten, a Hungária körúton 2017. november 27-én. A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be a fővárosban.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Százezer autós "kel útra", hogy jobb kgfb-t költsön

A kampány november elején kezdődik, decemberig van idő böngészni.

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.

A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest 5-10 százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be - tájékoztatta a FBAMSZ az MTI-t.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók 60 ezer forint körüli átlagdíjánál, amit az év végi kampányban érintett autók speciális összetétele magyaráz. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak.

Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa. Az év végén forduló kgfb-szerződések aránya évről évre csökken, de még jelenleg is csaknem 1,1 millió gépjármű, köztük mintegy 650 ezer személygépkocsi tartozik ebbe a körbe - jelezte a biztosítási alkuszok szövetsége.

A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat - hívta fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt a biztosítók díjstruktúrája akár jelentősen is átalakulhat, így az idén mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását. Bár az érintettek folyamatosan szűkülő köre miatt az év végi kampány évről évre csendesebb, a várható változások miatt a jelenlegi kampányban emelkedhet azok aránya, akik a váltás mellett döntenek - mutatott rá a szakértő.

A biztosítók az idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség,

az új biztosítás kiválasztásának határideje ugyanakkor december 31-e - ismertette a FBAMSZ.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×