Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője pártja kampányzáró rendezvényén a budapesti Széchenyi téren 2019. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Dobrev Klára: lesz európai minimálbér

A Demokratikus Kolaíció EP-képviselője közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér. A Fidesz elutasította a jelentést.

Kétharmados többséggel fogadta el az Európai Parlament a Dobrev Klára által kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat. Az EP alelnöke közölte, az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok lehetnek:

„Az első és talán legfontosabb: lesz európai minimálbér

– hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció képviselője. – A mostani jogszabályi ajánlásban is azt kértem a Bizottságtól, hogy haladéktalanul dolgozzák ki azt a módszertant, amellyel meg lehet állapítani minden egyes tagországban, hogy mekkora az a minimálbér, ami a tisztességes megélhetéshez szükséges. Fel kell számolni a dolgozók kizsákmányolását, nem megengedhető, hogy emberek tisztességesen dolgoznak, és nem keresnek annyit, hogy saját magukat és családjukat el tudják tartani.”

Dobrev Klára hozzátette: a másik probléma, amivel a jelentés foglalkozik, az az egészségügy helyzete, sürgetve az európai egészségügyi unió létrehozását. Olyan minimumszabályokat garantálva, hogy

egy magyar ember ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland.

Elfogadhatatlannak nevezték, és

a Fidesz EP-képviselői el is utasították Dobrev Klára javaslatát.

Kósa Ádám szerint felelős politikus nem készít úgy jelentést az eurózóna helyzetéről, hogy hazája nem tagja ennek a csoportnak, ahogy azt sem szavazza meg, hogy az unió tagállami hatásköröket vonjon el, márpedig a minimálbér megállapítása ilyen ügy.

Kósa Ádám jelezte: elutasítják a jelentés azon felvetését is, amely a progresszív adózás bevezetéséről szól. Ezt azzal indokolta, hogy ez a Magyarországon bevált egykulcsos rendszer helyett olyan szisztémát hozna be, amelyben

„azok az emberek nem fognak adót fizetni, akik egyébként megtehetnék”.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×