Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.62
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: pixabay

Újabb OLAF-ajánlás alapján indult ügyben emelt vádat az ügyészség

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.

Keresztes Imre közleményében azt írta: az ügyben az OLAF főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban rendelték el a nyomozást az OLAF által megfogalmazott megállapítások és kifogások vizsgálata érdekében.

A vád szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be, és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak. Mindezt azért, hogy bevételei után az általános forgalmi adó, valamint a társasági adó befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse és ezzel a költségvetésnek mintegy 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A valótlan tartalmú számlákkal az ügyvezető a számviteli törvényben előírt bizonylati rendet is megsértette, amellyel mindhárom üzleti évben a gazdasági tevékenységének valós és megbízható képét lényegesen befolyásoló hibát követett el - írta a főügyész.

Hozzátette: az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát - aki több mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat - végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, további két vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A nyomozó ügyészség ezen túl azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlottakat tiltsa el attól, hogy a jövőben gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, valamint ítélje őket pénzbüntetésre.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×