Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.28
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: YouTube/MIE

Idegenvezetők: óriási pazarlás megy a magyar turizmusban

Állami segítséget kérnek a túléléshez – mondta az InfoRádiónak a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke, arra kis kitérve, egyre többen hagyják el a pályát.

A március közepén beütő krach után az idegenvezetők voltak az elsők, akik elveszítették a munkájukat, és vélhetően az utolsók között lesznek azok között is, akik visszakapják majd a turisták újbóli megjelenésével – hívta fel a figyelmet Deák Judit. A Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke szerint minden egyes nappal nehezebb helyzetbe sodródnak, és még azok a kollégák is, akik rendelkeztek némi tartalékkal, az elmúlt fél év során felélték, vagy kezdik felélni azt. Miután kizárólag külföldi turistákkal dolgoznak, ha ők nincsenek, bevételük sincs – ismételte meg.

A szervezet elnöke azt is leszögezte,

abszolút távol kívánnak maradni a politizálástól, kizárólag dolgozni szeretnének,

és tisztában vannak azzal is, hogy a turisták visszatérése, ahogyan nem rajtuk, úgy nem is a kormányzaton múlik. Az viszont már igen, hogy kapnak-e valamilyen segítséget,

akár adó elengedése, akár rendszeres támogatás formájában,

ahogyan az más uniós országokban bevett – tette hozzá a szakember, megjegyezve: egyelőre egyikben sem bízhattak.

A magyar turizmusban mintegy 400 ezer ember dolgozik, az aktív idegenvezetők száma pedig 4 ezerre tehető. Deák Judit elismerte, hogy ugyan a közelmúltban volt egy pályázati lehetőség az MTÜ (Magyar Turisztikai Ügynökség) Kisfaludy programján belül a durván 300 főre tehető vidéki idegenvezetők számára, és a 150 jelentkező közül 149-en sikeresen szerepeltek, elnyerve 200 ezer és 1 millió forint közötti összegeket, azonban a többség, nagyjából 3800-an nem számíthattak semmire.

Az InfoRádiónak azt is felidézte, hogy másfél hónappal ezelőtt tartottak egy figyelemfelkeltésnek szánt flashmobot a Szent István Bazilika előtt, ahol a szakmabéli társai arról adtak számot, hogy többen már futárnak álltak, nyelvórákat tartanak, vagy épp szórólapozásra kényszerültek, valamint Ausztriába mentek vendéglátóskodni. Mint fogalmazott, átgondolva,

ha hosszú távon fontos az ország számára a turizmus, akkor „óriási pazarlás”, hogy diplomás, több nyelvet felső fokon beszélő emberek hullanak ki a rendszerből.

Mindezek okán várnának némi segítséget, amivel legalább „fél lábon el tudnak ácsorogni”, amíg remélhetően jövő tavasszal ismét megjelennek a turisták, és lesz munkájuk – tette hozzá Deák Judit, aki szerint ellenben félő, hogy szétspriccelnek különböző helyekre a jó idegenvezetők. És ugyan vannak mindig pályakezdők, de nekik sok év lesz azt a rutint és szakmai tapasztalatot megszerezniük, amivel a jelenlegi, de egyre inkább morzsolódó csapat rendelkezik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×