Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.63
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Hiúz, magyar festéssel. (Miniszterelnöki Kormányiroda)

Több mint kétszáz Hiúzt kap a honvédség

Kiderült, mennyi Lynx gyalogsági harcjárművet kap a Magyar Honvédség és ezekből mennyit fognak itthon gyártani. A beszerzés hatalmas értékű, történelminek számító lépés.

A Rheinmetall Lynx harcjárművek beszerzéséről szóló szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke Budapesten.

A több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében

218 Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök túlnyomó többségét, 172-öt Magyarországon állítják elő

a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében. A megrendelésben szereplő első 46-ot Németországban gyártják le, ami egyúttal a hazai gyár magyar szakembereinek teljes körű felkészítését szolgálja.

Kifejtették: hosszas piackutatást követően Magyarország az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. "A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés" - írták a közleményben, hozzátéve: a katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta ugyanis nélkülözni voltak kénytelenek a nehézlövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket.

A beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos közleménye szerint Maróth Gáspár az aláírást követően kiemelte: a NATO-nak tett vállalásai részeként Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét. "A piacon fellelhető legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfeleljen a magyar katonai szakértők által támasztott szigorú követelményrendszernek, s az elkövetkező évtizedekben a honvédségben betöltse ezt a kulcsfontosságú szerepet.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke értékelése szerint "jövőbe tekintő döntésükkel Magyarország legfelsőbb politikai és katonai tisztségviselői igazi vezetői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot". Nemcsak az európai haditechnika élvonalába emelik Magyarországot, hanem a magyar kormányzat elkötelezettségét is megerősítik a tekintetben, hogy NATO-szövetségeseik megbízható és katonailag hatékonyabb partnerei kívánnak lenni - mondta a közlemény szerint a német hadiipari vállalat vezetője.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×