Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Már lehet foglalni ötezer forintért Covid-vakcinát

Az ezt ígérő cég viszont átmenetileg törölte az ezzel kapcsolatos hirdetését - Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetője azt is megmondja, miért.

Ötezer forintért lehet előfoglalni a még nem létező koronavírus-védőoltást a Nemzetközi Oltóközpontban, amelynek honlapjáról azonban pénteken váratlanul eltűnt az erről szóló hirdetés.

Az InfoRádió Kámány Rolandtól, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetőjétől kért magyarázatot az akcióra, illetve annak felfüggesztésére.

"Közel 12 éve foglalkozunk a nemzetközi utazási védőoltások tanácsadásával, beadásával. Több orvoskollégával, asszisztenssel végeztük ezt a tevékenységet. Kizárólag az motivált bennünket ebben az üzletágban, hogy egészséges emberekkel foglalkozzunk, de csak a Covid-19 megjelenéséig volt erre lehetőségünk" - idézte fel a korábbiakat Kámány Roland.

A járvány azonban az ő forgalmuk 80 százalékát is eltörölte, az utazások megszűntek.

A karantén leteltével elkezdtek gyorstesztek forgalmazásával foglalkozni, illetve különböző gyógyszercégekkel is kapcsolatban állnak.

"A kutatásokból lehetett látni, hogy előbb-utóbb lesz vakcina, de azt is, hogy a kapacitások végesek.

Nyilvánvalóan az állam, ha megjelenik egy védőoltás, akkor elsősorban a veszélyeztetett csoportokat oltja,

az átlagemberek számára az oltás rövid távon nem biztos, hogy elérhető lesz. Ha igen, akkor is fizetős lesz" - ecsetelte.

Az előfoglalás azt teszi lehetővé, hogy akik előfoglaltak, ők kapnak először oltást a korlátozott készletekből. Állami megbízásokat nem hajtanak végre, tehát az nem fordulhat elő, hogy ezen a kft.-n keresztül oltasson az állam pénzért.

Aki más úton-módon vakcinához jut majd, azoknak visszafizetik a pénzt,

és törlik a rendelését vagy beszámítják más szolgáltatásba.

A felhívás törlését azzal magyarázza, hogy egy szélesebb körű, pontosított információval ellátott hirdetést tehessenek közzé a régi helyén.

A kft. két magánszemély kezében van, piaci alapon tevékenykedik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×