Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels

Koronavírus: két fővárosi iskola az első tanítási napot sem úszta meg

Egy óbudai és egy XIII. kerületi iskola az érintettek között.

Az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában három pedagógus koronavírusos tesztje is pozitív lett – írja a 24.hu. Az igazgató levélben tájékoztatta a fejleményekről a szülőket.

A hírportál hozzáteszi, az iskola részéről megerősítést nyert a levél tartalma, amelyben az igazgató arról írt, hogy az idei tanévet a szokásos módon nem tudják elkezdeni. Ennek oka, hogy

az angol anyanyelvű tanárok között három koronavírussal fertőzött személy van.

Az érintettekkel 30 fő érintkezett, őket ezen a héten tesztelik majd. Az igazgatónő hétfői levelében megjegyezte, hogy a tanítás helyi rendjéről jelenleg is egyeztetés folyik, de az már biztos, hogy minden gyerek számára nyitva lesznek. Vagyis a szülők belátására bízzák, hogy engedik-e iskolába a gyereküket.

A másik intézmény a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium, ahol

többen a gólyatáborban fertőződtek meg

– számolt be a 444.hu.

„A tábor az iskolától helyét és idejét tekintve jól elhatárolódott, valamint az iskola tanulóinak csak bizonyos körét érintette. Ez a tanévkezdést semmiféleképp nem érinti. Az iskola az Operatív Törzs utasításainak megfelelően járt el” – írta a portál megkeresésére az igazgató.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×