Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma

Hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma.

A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében. Bodó Sándor közölte: a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma.

Az államtitkár szerint foglalkoztatási adatok is bizakodásra adnak okot, hiszen a júniusi mutatók májushoz képest már 58 ezres létszámnövekedést jeleztek.

A veszélyhelyzet miatt elsőként és leginkább nehéz helyzetbe jutott ágazatok közül

a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma.

Bodó Sándor hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, miközben az elhelyezkedetteké a múlt héten már a 20 ezret közelítette.

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség - tudatta.

Az ITM által gondozott bértámogatási programok összességében több mint 260 ezer munkahely megőrzését tették lehetővé. A bértámogatások és a további akciótervi lépések (például hitellehetőségek, adó- és járulékkedvezmények, képzések) eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek. A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon - közölte.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×