Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.9
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Bemutatta ötpontos oktatási javaslatcsomagját az MSZP

Hiller István, a párt oktatáspolitikusa, az Országgyűlés szocialista alelnöke a pedagógusnap alkalmából köszöntötte az óvodapedagógusokat, tanárokat és tanítókat és köszönetet mondott a szülőknek is a koronavírus-járvány idején mutatott együttműködésükért.

Hiller István online sajtótájékoztatóján elmondta, az MSZP szakértők bevonásával kidolgozott javaslatcsomagja szerinte alkalmas arra, hogy Magyarországot és a magyar oktatási rendszert újjáépítsék. Azt javasolják, hogy a kormány ne vezesse be az új Nemzeti alaptantervet (Nat), mert az még több tananyagot ír elő kevesebb óraszámmal, növelve a tanulók terhelését. Az MSZP azt kéri, hogy a kormány vonja vissza a Nat-ot, a tapasztalatok birtokában dolgozza át, bocsássa szakmai vitára, és csak ezután vezesse be - mondta Hiller István. Hozzátette: az MSZP a központi költségvetésből nagyarányú, minden diákot elérő, nyílt forráskódú szoftverekre épülő közoktatási laptopprogramot indítana, biztosítva a tudáshoz hozzáférés egyenlő esélyeit.

Bevezetnék a kilenc évfolyamos általános iskolai képzést,

melyben az alsó tagozatot erősítenék meg egy új évfolyammal, több időt hagyva az alapkészségek elsajátítására.

Hiller István szerint a kormány idegennyelv-oktatási stratégiája megbukott, ezért azt is szeretnék elérni, hogy szakmai szervezetekkel újragondolva a kormány vezesse vissza az idegennyelvi nulladik évfolyamot.

Ötödik javaslatukkal

a szakképzésben növelnék a közismereti tárgyak arányát.

Nem betanított munkásokra és "inasképzésre" van szükség, hanem olyan képzett, majdani munkavállalókra, akik a technológiai fejlődést értik, tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és képesek az új módszereket befogadni, értelmezni és alkalmazni - mondta a szocialista politikus.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×