eur:
413.55
usd:
399.39
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: ha a védőtávolságot betartjuk, nem lesz baj

A vidék jól halad, Budapest két héttel követi, a vidék pedig két héttel követi Ausztriát a járványügyi lazításban – fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádióban. Beszélt a tranzitzónák bezárásáról és a gazdaság talpra állításáról is.

Orbán Viktor miniszterelnök fontos közlésekkel érkezett péntek reggel a Kossuth rádió stúdiójába. A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

Mint ismert, kedden a kormány benyújtja a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot, ezt kommentálva jegyezte meg: "igen, ennyire jól állunk".

"Fogadják a részvétemet az elhunytak családtagjai, nehéz helyzetben vannak családok ezrei és emberek tízezrei is" – tette hozzá.

A kulcs a kormányfő szerint a fegyelem és az összefogás volt, igaz,

"a baloldal kihúzta magát a közös védekezésből".

De most "megkapják a magukét, mert szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt".

Rámutatott, időben intézkedett a kormány, ebben "Kásler miniszter úr érdemei történelmiek", aki már a WHO jelzése előtt összehívta a járványügyi szakembergárdát, ez az ő döntése volt, ennek köszönhetően nem volt tömeges a megbetegedés.

"Nekem annyiban volt segítség a rendkívüli jogrend, hogy amikor kellett, tudtam cselekedni, nem kellett bemennem a parlamentbe az ellenzékkel veszekedni" – mondta Orbán Viktor. Az operatív törzset nem fogja feloszlatni, minden nap össze is fog ülni Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével.

Megerősítette, "a vidék jól halad, Budapest két héttel követi", de a vidék is két héttel követi Ausztriát. Az oktatás nem indul már újra a tanévben, az óvodák és a bölcsődék nyitnak csak ki.

A polgármesterek tevékenységét jellemezve elmondta, hogy akik a pártutasításokat várták, kötözködtek, veszekedtek, rosszul tették a dolgukat.

Reálisnak nevezte a veszélyét annak, hogy az élet visszaállásával újra fellángol a járvány, a veszély nem múlt el, de "ha a védőtávolságot betartjuk, akkor nem lesz baj" - mondta. Az értékelésnek majd lesz egy olyan szakasza, amely arra irányul, hogy kiderüljön,

a karantén mennyi influenzás idős embert tartott életben.

Európa, Soros, gazdaság

A tranzitzónák bezárásáról is szólt, ami Magyarország nemzetközi kötelezettségévé vált egy bírósági ítélet miatt.

"Van egy tág időhorizonton is megmaradó vita a brüsszeli bürokraták és a magyarok között. A brüsszeli bürokraták akarják megmondani, hogy kivel éljünk együtt. Mi pedig ezt nem akarjuk, azt engedünk be, akit be akarunk engedni. Brüsszelben ki akarják cselezni Magyarországot, ez egy veszélyes döntés. Mi védjük az Európai Unió határait, mert a görögök ezt nem tudják megtenni ott, ahol kellene" – fejtette ki a miniszterelnök.

Az értelmezése szerint a bíróság most úgy döntött, tranzitzónát nem tarthat fenn az ország,

ettől kezdve mindenki várhat a kerítésen kívül "valahol".

"Ez a helyzet rosszabb, mint ami eddig volt, de ha Brüsszel ezt akarja, akkor tessék" – tette hozzá.

Orbán Viktor nem akar "a szomszédoknak" ezzel nehézséget okozni, ezért majd tárgyalásokra lesz szükség Romániával, Szerbiával és Horvátországgal. Szerinte akik a bíróság döntésének következményeivel nincsenek tisztában, azok Soros György zsebében ülnek.

"Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek. Ha a kormányok bajba kerülnek, akkor hitelre van szükségük.

Ez egy nem túl bonyolult kifosztási mechanizmus, amelyben Soros György nagymester"

– ecsetelte.

A gazdaság talpraállításával összefüggésben elmondta, a munkanapja 90 százalékát a járványügyi kormányzás tette ki eddig, de most ez 50 százalék alá esik, és végre tud a gazdaságra koncentrálni, de továbbra is alapvetés marad, hogy a munkahelyek védelme lesz a középpontban – a segély helyett. "Ahhoz, hogy a munkabérről tudjunk vitatkozni, ahhoz kell a munkahely. Akár több is, mint a válság előtt" – mondta.

Olvasta péntek hajnalban már Palkovics László miniszteri becslését, amely szerint 1 millió emberen segített már ilyen-olyan módon a válságkezelő intézkedések egyike-másika. Szerinte a dolgok "kézben vannak", úgy látja, a reménykedés teljesen jogos, beszélt Angela Merkel kancellárral, a V4-es miniszterelnökökkel is és járt Belgrádban a napokban.

Hamarosan létrehoz egy újabb járványügyi testületet, amelyet személyesen fog vezetni.

"A megalapozott bizakodás és a lelkesedés határán állok" – zárta gondolatait Orbán Viktor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Patthelyzet a VW-nél: harmadik napja tart a válságtanácskozás, senki sem enged

Minden korábbi hasonló cégrekordot megdöntöttek a Volkswagen vezetői és az alkalmazottak érdekképviseletei azzal, hogy szerdán immár a harmadik egymást követő napon folytatták válságtanácskozásukat a takarékossági intézkedésekről. Noha a hétfői startkor erős volt a remény, hogy a "szembenálló" felek között a karácsonyi ünnepek előtt kompromisszumos megállapodás születik, a megegyezésnek egyelőre semmi jele.

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×