Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.97
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Még évekbe telik, mire a rendezvénypiac utoléri a tavalyi szintet

A rendezvényszervezők úgy számolnak, hogy két évre lesz szükségük, amíg visszakerülnek a tavalyi szintre - mondta az InfoRádiónak Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége elnöke. 

Gyakorlatilag teljesen leállt a rendezvényszervezési ágazat, és térdre kényszerítette a járvány a rendezvényszervező cégeket, illetve a beszállítóikat, így a kiállításépítőket, audiovizuális és vagyonvédelmi vállalkozásokat, hoszteszügynökségeket - mondta az InfoRádiónak Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége elnöke. Hozzátette: ez nem olyan válság, mint volt 2008 után, hogy valami maradt, és akkor el lehetett kezdeni építkezni, hanem most nullára esett a rendezvények száma.

"Vannak cégek, amelyek elbocsátottak, mert nem tudtak kivárni.

Azoknál, amelyek kivártak, és egyébként alkalmasak voltak arra, hogy igénybe vegyék a kormányzati segítséget, azért kevésbé jellemző az elbocsátás" - mondta Ganczer Gábor. A Hungexpónál, amelynek egyébként a vezérigazgatója, például nem volt elbocsátás. "Mindenkit megtartottunk egyelőre és meg is fogunk tartani, amíg azt látjuk, hogy értelme van" - jelentette ki.

Szavai szerint a vidéki lazítások jelenleg arra vonatkoznak, hogy 200 fős esküvőket lehet tartani, illetve meg lehet tartani a temetéseket.

"Nem akarok cinikus lenni, de az jól átgondolható, ha 200 fős esküvőt lehet tartani, akkor én arra számítok, hogy előbb-utóbb 20 fős tréninget, vagy 105 fős szemináriumot is lehet egy 500 fős konferenciateremben. Utóbbit nagyobb biztonsággal lehet tartani, mint egy esküvőt, ahol 200 ember jól érzi magát, ölelkezik, táncol" - tette hozzá Ganzer Gábor. Szerinte előbb-utóbb a 200 fős rendezvények szervezésére is megadják az engedélyt - kontrollált körülmények között, szállodákban, konferencia- és szemináriumi termekben is.

Beszámolt arról is, hogy

egyelőre vizsgálják, hogyan lehet betartani, betartatni a járványvédelmi intézkedéseket.

Költségnövekedéssel járnak majd a higiéniai intézkedések, annak érdekében, hogy bizalmat tudjanak kelteni a rendezvényt felkereső emberekben, vagy ha kiállításról van szó, magukban a kiállítókban is.

"De úgy látom - nemzetközi példákon keresztül is -, hogyha ezt racionális keretek között tartják, akkor ezek betartható intézkedések lesznek" - tette hozzá. Cégvezetőként úgy véli, hogy ezen

plusz intézkedések árát nem lehet az ügyfelekre továbbhárítani,

ezeket első körben be fogják nyelni a cégek. "Utána meglátjuk, hogyan alakul a vírushelyzet, meddig kell ezeket fenntartani. Nyilván egy idő után áremelkedést is jelent majd" - tette hozzá, de jelezte, hogy a Hungexpo az első évben biztosan magánál tartja ezeket a költségeket.

"A mai tudásom szerint úgy gondolom, hogy szeptemberben elkezdünk majd rendezvényeket tartani az előírások betartásával és a higiénia megteremtése mellett" - mondta az elnök. De arra, hogy a piac a 2018-2019-es szintre visszatérjen, szerinte két évet várni kell, hiszen mindkét év annyira jó volt az ágazat számára.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×