Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én. Az üledékből felszabadult foszfor lehetett a fő oka az augusztus végén megfigyelt rendkívüli algásodásnak a Balaton délnyugati területén - írta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának két tagja az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és az MTA-nak készített összefoglalójában.
Nyitókép: MTI/Varga György

Ítéletet mondtak a Balaton vízéről

Azt még nem lehet kijelenteni, hogy nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló algavirágzás.

Az idei első vízminták vizsgálatából az derült ki, hogy egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.

A kutatóintézet témafelelőse elmondta, hogy tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett az algavirágzás, ezért korai még azt feltételezni, hogy idén nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló esemény.

A tihanyi intézmény mindent megtesz, hogy a lehető legalaposabban monitorozza a Balaton élővilágát és a vízminőséget, de szűkösek az ilyen célra fordítható anyagi forrásaik. Tavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket és vizsgálatokat a tó hossztengelye mentén. Célszerű lenne a naponkénti mintavétel, de ennek a nemzetközi standardok szerinti elvégzéséhez minimum évi 100 millió forintos többletforrásra lenne szüksége a kutatóintézetnek – mondta, jelezve, igényeltek többletforrást.

A tavalyi algásodásról kifejtette, a jelenség kiváltásához szükséges tápanyagok vagy a Balaton egyes befolyóin juthattak be a tóba, vagy – valószínűbb módon – a tó üledékéből mobilizálódhatott az ott korábban kötött tápanyagok egy része. Ugyanakkor

az is elképzelhető, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesült és összeadódott a kritikus időszakban.

A tihanyi kutatók feltételezései szerint nem kizárható, hogy a tóban élő egyes algák képesek lehetnek olyan enzimeket termelni, melyek segítségével feltárják az egyébként összetettebb molekulákban raktározott foszfort. Ez esetben a foszfor nagy mennyiségben hozzáférhetővé válhatott az algák számára, lehetővé téve a nagyobb arányú növekedésüket, terjedésüket. A kutatóintézetben egyebek közt most olyan vizsgálatokat terveznek, melyekkel megerősíteni vagy cáfolni tudják ezt a feltételezést – számolt be a kutató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×