Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
321.33
bux:
132705.84
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Mentőautók érkeznek a Pesti úti idősotthon lakóival az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe 2020. április 9-én. Az otthonban több mint százan megfertőződtek, közülük öten meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Kórházkiürítések: üzent az Emmi a betegeknek és a hozzátartozóknak

Senkit nem hagyunk ellátatlanul – írták, részletezve, hogy milyen szempontok szerint működik a kórházkiürítés, és hogy mit tehetnek az érintettek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma határozottan visszautasítja azt a hazug vádat, hogy a koronavírus-járványra való felkészülés kapcsán a kórházak „kirakják az öreg embereket meghalni” – szögezték le közleményükben. Több médiumban megjelentek ugyanis olyan beszámolók, amelyekben arról lehetett olvasni, hogy kórházakból hazaküldtek otthon nehezen vagy egyáltalán nem ellátható betegeket. Vagy az állapotuk súlyosságát, vagy a megfelelő házi körülmények hiányát panaszolták.

Az Emmi közleménye szerint Prof. Dr. Kásler Miklós március 16-án miniszteri utasításban hívta fel a kórházak vezetőinek figyelmét arra, hogy a veszélyhelyzet idején is el kell végezni minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne, vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne.

A 62 egészségügyi szakkollégium pedig szakmákra bontva elkészítette, hogy mely szempontok szerint lehet haza bocsátani a kórházak valamennyi osztályáról, így a krónikus és a rehabilitációs osztályokról is a betegeket. A kezelőorvosoknak ezekhez a szakmai iránymutatásokhoz kell tartaniuk magukat, amikor döntenek egy-egy beteg hazabocsátásáról, és csak olyan betegeket engedhetnek haza, akiknek az ápolása otthon is megoldható a család, az önkormányzat, a házi segítségnyújtás révén – írta a minisztérium.

Hozzátették: a legfejlettebb országok közül Angliában, Németországban, Ausztriában is bevonták a rehabilitációs kórházakat, osztályokat a koronavírus-fertőzött betegek gyógyításába.

Ha az adott kórház belső átcsoportosítással nem tudja megoldani az összes beteg ellátását, akkor gondoskodnia kell arról, hogy más, azonos profilú intézményben helyezzék el azokat a betegeket, akiknek nem lehet megoldani az otthoni ápolását.

Erre elegendő kórházi hely van a jelenlegi rendszerben

– szögezték le, hozzátéve, hogy emiatt a kórház és a kezelőorvos felelőssége, hogy senki ne maradjon ellátatlanul.

Azt tanácsolja a tárca, hogy ha valaki mégis úgy érzi, hogy hozzátartozóját nem megfelelő indokok alapján kívánják hazabocsátani, vagy lehetetlen az otthoni ápolása, akkor

forduljon azonnal az adott intézmény vezetőjéhez, a betegjogi képviselőhöz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.

A járvány elleni védekezés mindenkitől együttműködést igényel, így azoktól a családoktól is, ahol a beteg hozzátartozó hazatér a kórházból – utaltak az Orbán Viktor által péntek reggel is hangsúlyozottakra. Végezetül azt írták: külföldi példák bizonyítják, hogy amikor a járvány tömegessé válik, akkor az otthon is ápolható beteg vagy idős embereknek jobb helyük van családi körben, mint a rehabilitációs osztályokon.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Már nem a dohányzás és az alkohol a rák kialakulásának vezető oka

Már nem a dohányzás és az alkohol a rák kialakulásának vezető oka

A Portfolio Checklist szerdai adásában Dr. Dank Magdolnával, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával a rákellenes világnap alkalmából beszélgettünk. A professzor asszonyt a legújabb terápiákról, a fiatal generációk egyre nagyobb érintettségéről, valamint arról is kérdeztük, hogy a három legtöbb halálos áldozatot követelő ráktípus esetében mire lenne szükség, hogy javulás következzen be. (A megszólalás 14:40-nél indul.) A műsor másik részében a magyar költségvetést terhelő kamatkiadásokkal foglalkoztunk, amelyek összege immár jóval meghaladja a négyezer milliárd forintot és így jelentősen hozzájárul az idén 5% felett várható deficithez. Az ide vezető útról, a következményekről kérdeztük Beke Károlyt, a Portfolio elemzőjét, aki arra is kitért, hogy mikor enyhülhet a költségvetésre ebből az irányból nehezedő nyomás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×