Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Vádat emeltek Varju László ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Varju László országgyűlési képviselővel szemben a Fővárosi Törvényszéken.

Varjú László országgyűlési képviselő mentelmi jogát - a legfőbb ügyész indítványára - az Országgyűlés 2019. november 4-én függesztette fel. Az ügyészség ezt követően gyanúsítottként hallgatta ki, ennek során Varju László tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

Az ügyészség a DK alelnökét azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el 2018. decemberében, amikor több ellenzéki képviselővel együtt bement az MTVA-székházba. Az ártatlanságát hangoztató politikus rabosítása után kijelentette, hogy az ügyészség is a "Fidesz NER-rendszeréhez" tartozik, egyúttal hangsúlyozta, a jövőben is kiáll a szólásszabadságért.

A beszerzett bizonyítékok alapján az ügyészség választás rendje elleni bűntett, súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt a Fővárosi Törvényszéken vádat emelt az országgyűlési képviselővel szemben.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×