eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
alváshiány
Nyitókép: pexels.com

Kipihenten a betegségekkel szemben is ellenállóbbak vagyunk

G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke az InfoRádióban felhívta a figyelmet, hogy a megfelelő kipihentség az immunrendszert is erősíti és így a koronavírus elleni védekezésben is hasznos.

Az alvás az életnek egy olyan alapvető funkciója, amire sokkal jobban oda kell figyelnünk. Pláne most ezekben a járványos időkben még inkább megnő szerepe - hangsúlyozta az InfoRádiónak G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Szavai szerint naponta százezrekkel nő azok száma Európában és másfelé is, aki karanténba kerül - vagy kényszerhelyzetből vagy önkéntesen -, és ezzel egy új élethelyzetbe is, amikor a korábbiaktól lényegesen eltér az életmód is.

"Sokan ilyenkor elsősorban az elmaradt alvásokat próbálják pótolni - ami helyes is -, de arra ügyelni kell, hogy nehogy megforduljon a menetrendünk, tehát az éjszakát alvásra használjuk, " - hívta fel a figyelmet az elnök. Fontos hogy

ne törjön meg a cirkadián ritmus, ami a nappal és az éjszaka változásaihoz igazítja a szervezet menetrendjét, mert ebből komolyabb alvászavarok, akár alvás betegségek is kialakulhatnak.

G. Németh György szerint az alvás egy olyan életfunkciónk, amelynek nagyon jelentős szerepe van abban, hogy hogyan tudunk teljesíteni, hogyan tudunk a külvilág ingereire válaszolni, és ebben elsődleges szerepe van az immunrendszernek.

"Aludjunk, tehát legyünk kipihentek!

A fáradt, lestrapált szervezetnek, amelyik nem alszik folyamatosan hosszú éjszakákon, esetleg napokon vagy heteken keresztül,

folyamatosan gyengül az immunrendszere, és egyre kevésbé képes ellenállni ezeknek a külső hatásoknak, adott esetben például a koronavírusnak"

- hangsúlyozta az elnök. Megemlítette, hogy indítottak egy alvásfelmérést, egy közvéleménykutatást amelyet a Szinopszis egészségügyi kutató céggel közösen állítottak össze. Ezres mintán készült, de nem biztatóak az eredmények.

A megkérdezettek közel fele, 47,5 százaléka - a felnőtt lakosságról van szó - arról számolt be, hogy nem jól alszik. Utóbbiak közel fele pedig kifejezetten alvásbeteg. Ennél is rosszabb hír, hogy

mindössze a megkérdezettek négy százaléka mondta azt, hogy jól alszik, hosszú évek óta folyamatosan és kitűnő az alvása.

Sajnos úgy tűnik, hogy Magyarországon a helyzet egy kicsit rosszabb, mint az európai átlag Nagyon sokan vannak, akik alvászavarban szenvednek, vagy alvásbetegek, de nem is tudnak róla - mondta G. Németh György.

Ha valaki elég sokat alszik, de mégis fáradékony, akkor már érdemes betegségre gyanakodni.

Az alvás minősége ugyanis épp olyan fontos, sőt sokkal fontosabb, mint a hossza

- hívta fel a figyelmet az elnök. A reggeleinket, az ébredéseinket figyelve - akár két-három héten keresztül naplózhatjuk is -, hogy hogyan ébredünk: pihenten vagy fáradtan. Ha nem tud felkelni, tehát egyszerűen fáradt, akár fájdalmai is vannak, és kellenek a reggeli stimuláló szerek, a kávé, a cigaretta, kis se tudja nyitni a szemét, akkor érdemes szakembert felkeresni, hogy ezt megkonzultálják - tette hozzá G. Németh György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×