Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.64
bux:
146039.65
2026. november 3. kedd Győző
Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek (Liga) május 26-án megválasztott új elnöke a szakszervezet budapesti székházában 2016. május 30-án. Az elnök asszony Gaskó Istvánt váltja a Liga élén.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

15 százalékos béremelést lát szükségesnek a Liga

A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának összehívását sürgeti a Liga Szakszervezetek. A szövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a közszolgáltatásban dolgozók fizetése jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagkeresettől, ezért 15 százalékos béremelésre van szükség a szektorban.

Az állami tulajdonú gazdasági társaságok, a lakossági közszolgáltatást nyújtó társaságok esetében, így a postai-, a víziközmű ágazat illetve a lakossági szolgáltatást közlekedés területén nyújtó, kötöttpályás, valamint a Volán-társaságok esetében nem történt a 2020-as évre vonatkozóan még bérmegállapodás. Ezért a Liga Szakszervezetek nem titkolt célja, ha lehetséges, hogy

több évre szóló megállapodást kössenek az említett területeken, miközben egy legalább két számjegyű bérfejlesztéssel lennének elégedettek a 2020-as évre vonatkozóan.

Mészáros Melinda elnök az InfoRádiónak közölte, a társaságoknál megjelenő bérkövetelésről egyelőre nem sikerült tárgyalniuk, ugyanakkor lát esélyt az egyeztetésre az elkövetkezendő napokban az érintett szakszervezetekkel történő közös fellépésről.

A víziközmű ágazatban az önkormányzati tulajdonban lévő társaságok bérfejlesztéseiről is egyeztetnének – tette hozzá Mészáros Melinda, megjegyezve: számos önkormányzati tulajdonú társaságnál kollektív munkaügyi vita kezdeményezésére már sor került az elmaradt bérfejlesztések miatt.

A Liga Szakszervezetek elnök azt is bejelentette, valamennyi közszolgáltató vállalat esetében 15 százalékos bérfejlesztési igényt támasztanak a munkáltatókkal szemben. Természetesen az egyes társaságok egyéni teljesítőképessége jelentősen eltérő, azonban nagyon komoly állami bevakozás lenne szükséges, ahogyan a korábbi évek bérmegállapodásai során is sor került – hangsúlyozta.

Mindeközben a Liga

jelentős munkaerőhiánnyal számol a közszolgáltató vállalatoknál, a nemzetközi átlagkeresethez viszonyítva egy nagyon jelentős bérelmaradás is tapasztalható

szerintük. Az egyes társaságok vonatkozásában a munkaerőhiány nagyon eltérő, ugyanakkor jellemzően a szakképzett, speciális tudással rendelkező munkavállalók iránt magasabb az igény, de például a posta területén a képzetlen munkavállalók iránt is számottevő igény mutatkozik.

Mészáros Melinda arra is kitért, hogy a kormányzati képviselőkkel történő egyeztetésnek még nincs időpontja, de a csütörtöki napon a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórum munkavállalói oldalán érintett szakszervezetek és konföderációk már folytatnak egyeztetést, ahol a tervek szerint megállapodás születhet arról, hogy milyen egységes fellépéssel tudják rákényszeríteni a partnereiket, hogy értemben tudjanak egyeztetni a további bérfejlesztésekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×