Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Szécsényi Renáta szakorvosjelölt (j) gyakorlati oktatást tart a hallgatóknak a Semmelweis Egyetem (SE) IX. kerületi Tűzoltó utcai II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikáján 2019. november 6-án. Az egyetem idén ünnepli alapításának 250. évfordulóját.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Orvosbéremelés: már majdnem minden kártyalap ismert

A Magyar Orvosi Kamara és a Kórházszövetség szerint is gyors és a régiós országok fizetéseihez igazodó orvosi béremelésre van szükség Magyarországon. A két szervezet abban is egyetért, hogy a szakmai tapasztalatot el kell ismerni.

Milliós szakorvosi fizetéseket és egylépcsős béremelést javasol a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet hétfőn tette közzé ajánlásait.

A kamara elnöke szerint az emelésnél figyelembe kell venni a környező országok orvosbéreit. Kincses Gyula úgy látja: ha teljesülne a követelésük, a hálapénzt is bűncselekménynek lehetne nyilvánítani.

"A kamara 1,1 millió forint fölötti kezdő szakorvosi bérről beszél, 6-800 ezer forint közötti rezidensalapbérről.

Ezek bruttó összegek. Tudni kell azt, hogy az Egészségügyi Ellátó Központ szerint ma is viszonylag magas az orvosok összjövedelme, de ezt sok mellékállással, sok túlmunkával kapják meg."

A Kórházszövetség elnöke szerint is gyors és a nyugat-európai, de legalábbis a régiós országok fizetéséhez igazodó béremelésre lenne szükség. Ficzere Andrea az InfoRádiónak az emelés mértékét nem számszerűsítette, de azt kiemelte, hogy el kell ismerni a munkatársak képzettségét és tapasztalatát.

"A béremelések mellett a bértábla összecsúszik, és az, aki nagyon sok éve nálunk van, majdnem ugyanannyit keres, mint egy kezdő vagy minimálbéren lévő alkalmazott. Úgy gondolom, hogy ez feszültségeket szül. A jövőben

meg kell, hogy jelenjen a bérben, hogy valakinek milyen a képzettsége, milyen a végzettsége, és hány éve dolgozik

az adott intézményben" - részletezte Ficzere Andrea.

Az erőforrástárca azt közölte, nyitottak a párbeszédre, ám az ágazati dolgozók anyagi elismerése sokkal felelősségteljesebb feladat annál, mint hogy egyesek licitversennyé silányítsák.

"Ami a legközvetlenebb veszélyt jelenti az egészségügyben, az a szakdolgozók és a nővérek elvándorlása" - ezt Orbán Viktor jelentette be a múlt héten, amikor elmondta, emelik a nővérek és a szakdolgozók bérét. "Összességében 2,5-3 év alatt 72 százalékos emelés történik a területen. Januárban egy 14 százalékos, az év második felében pedig egy további 20 százalékos. Ettől azt reméljük, hogy az ápolókat és az egészségügyi szakdolgozókat sikerül megtartanunk."

A Kórházszövetség elnöke szerint a műszaki-gazdasági feladatokat ellátó kórházi alkalmazottak bérét is emelni kell, emellett a kormánynak újra kell gondolni az ágazattal kialakított viszonyát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×