Infostart.hu
eur:
375.87
usd:
318.92
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Rétvári: egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal Magyarországon

Magyarországon egyre több a tanuló vagy dolgozó fiatal, a javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szombaton az MTI-vel, az Eurostat adataira utalva.

Az unió statisztikai hivatala a tagországokban azon fiatalok arányát vizsgálta, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak.

A kimutatás szerint Magyarország 2010 óta jelentősen előrelépett ebben a vonatkozásban a 15-29 évesek körében - írta a kereszténydemokrata politikus.

"Míg a se nem tanuló, se nem dolgozó 15-29 év közötti fiatalok aránya 2010-ben hazánkban 17,7 százalék volt, addig 2018-ban ez az arány már csak 12,9 százalék. Ez az adat pontosan megegyezik az EU-átlaggal. A javulás mértéke jóval meghaladja az EU-átlag javulását: míg Magyarországon több mint negyedével, addig az EU-ban hetedével csökkent a se nem tanuló se nem dolgozó 15-29 évesek aránya" - olvasható a közleményben.

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy "a 18-24 évesek és a 25-29 évesek körében hazánk még az EU-átlagnál is jobban teljesít, azaz Magyarországon jóval többen vannak azok, akik vagy dolgoznak, vagy tanulnak, mint az Európai Unióban átlagosan".

Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy a szakképzés, a felsőoktatás és a munkahelyteremtés politikája jó irányú változásokat eredményezett az elmúlt években, a fiatalok ma már sokkal több eséllyel indulnak, mint 2010 előtt - írta a KDNP alelnöke.

A politikus közlése szerint az oktatás igazodik a munkaerőpiaci igényekhez, a fiatalok számára jóval több a lehetőség a boldogulásra Magyarországon, mint korábban. Míg 2010-et megelőzően az volt a megszokott, hogy a fiatalok keresik a jó munkahelyeket, ma már ez a gyakorlat megfordult, és a munkahelyek keresik a jó fiatalokat - fűzte hozzá.

"Az ellenzék persze ugyanezekből az adatokból teljesen ellentétes következtetéseket von le: egyértelmű, ha ők visszafordulnának a kormány által megkezdett úton, annak a fiatalok látnák a kárát" - írta Rétvári Bence.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×