Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan: aljas rágalom a zsarolás

Az MSZP elnöke szerint a két megzsarolt szocialista politikusnak nincs titkolnivalója, ezért büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen.

Az Angyal Ügyvédje nevű új blog hétvégén ellenzéki politikusok kábítószer- szex- és korrupciós ügyeiről ígért leleplezést, ha az érintettek nem távoznak év végéig. A blog nem nevezte meg a két politikust, de hétfőn Molnár Zsolt MSZP-s pártigazgató és Őrsi Gergely II. kerületi politikus maga közölte, hogy őket zsarolták meg.

„Minden bizonyíték rendelkezésre áll. Ezt átadták a rendőrségnek, a nyomozóhatóságnak, most már az ő dolguk, hogy kivizsgálják a zsarolási ügyet” - reagált az InfoRádió Aréna című műsorában Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A pártvezető hangsúlyozta: a két politikusnak nincs titkolnivalója.

„Aljas rágalom, amit megfogalmazott a zsaroló”,

az ügynek semmi alapja nincs – tette hozzá.

Úgy vélte, hogy az ellenzéki politikusok egyre durvább támadásokra számíthatnak, mert

a hatalom le akarja járatni őket az önkormányzati választások után.

Emberileg nem lehet felkészülni az ilyen támadásokra, de józannak kell maradni – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×