A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a javítási munkálatok végéig a 15-ös és a 115-ös autóbusz, illetve a CITY trolibusz terelve közlekedik, nem érinti a Hercegprímás utca és a Hold utca (Belvárosi piac) megállót.
Beszakadt a belvárosban az Október 6. utca egy része
Lezárták a Zrínyi utca és az Arany János utca közötti útszakaszt.
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban
Szörnyű hiba lenneDonald Trump is megszólalt a FIFA-vezér botránya ügyében
sport a tévébenAz úszó-Eb-vel rajtol a nap
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből
Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.
Döntött a bizottság, de a szigorú tiltás megmaradt: teljesen kiakadtak az oroszok a példátlan szankciókon
Az orosz fél álláspontja szerint a korlátozások sértik a szervezet jogait, és elzárják az orosz atlétákat a nemzetközi szerepléstől.
Trump hidden in catering truck in secret plane swap over Iran threat, reports say
The US president was moved from the old Air Force One to a military plane as he left a Nato summit in Turkey last month, US media say.





