Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
315.01
bux:
149920.95
2026. augusztus 12. szerda Klára

Felfüggesztették két képviselő mentelmi jogát

Az egyikükét közlekedési baleset okozása, a másikét az MTVA-székházba való behatolás kapcsán.

Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, egy elutasítás mellett, tartózkodás nélkül felfüggesztette Aradszki András (KDNP) mentelmi jogát.

Ahogy Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke elmondta, a politikus mentelmi jogának felfüggesztését közvádas ügyben, közúti baleset gondatlan okozása miatt kérte a legfőbb ügyész. Aradszki András Érden egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget, ezért egy motorkerékpár vezetőjével ütközött.

A Ház szintén felfüggesztette Varju László (DK) mentelmi jogát 138 igen szavazattal, 47 elutasító voks mellett.

Hargitai János közölte: a legfőbb ügyész garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének ügyében indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését. Varju László 2018 decemberében több képviselővel együtt bement az MTVA székházába, ahol dulakodásba keveredett a biztonságiakkal. Egy őr ennek során megsérült.

Varju László koncepciósnak nevezte az ellene folyó eljárást. Korábban egy másik ügyben már felfüggesztették a mentelmi jogát.

Az összes ellenzéki frakció támogatásáról biztosította a DK-s Varju Lászlót, akinek mentelmi jogát Polt Péter legfőbb ügyész indítványára, az MTVA székházában tavaly decemberben történtek miatt függesztette fel a parlament.

Az összes ellenzéki frakció támogatásáról biztosította Varju Lászlót

A szavazást követő hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője arcpirítónak és gyalázatosnak nevezte a parlament döntését. Szavai szerint "egy paragrafusokba bújtatott verőlegény", Polt Péter kezdeményezésére egy olyan országgyűlési képviselőt fosztattak meg a mentelmi jogától, akire az MTVA-székház biztonsági őrei kezet sem emelhettek volna.

A politikus pártja nevében azt mondta, Varju László semmilyen bűncselekményt nem követett el, a képviselő áldozata volt "a csatának". Hozzátette, azokat, akik kezet emeltek Varju Lászlóra, az MTVA azóta elbocsátotta.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×