Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Görparkokkal szólítaná meg a kormány a fiatalokat

Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós azt mondta, hogy a kormány biztosítja az építési költség felét, legfeljebb azonban 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Feltétel az is, hogy legalább öt évig üzemeltetni kell a parkot, valamint ingyenesen kell biztosítani a belépést.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a test és a lélek egyensúlyára. Ezért olyan programot dolgoztak ki, amely az óvodától egészen az élet végéig mindenkinek biztosítja a mozgás lehetőségét. Nem csupán a versenysportot fejlesztik, hanem a szabadidőset is. Ennek szerepe van az elhízás, a daganatos és a szívbetegségek megelőzésében - jelentette ki a miniszter.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közölte, hogy a fővárosban Óbudán (III. kerület), Kőbányán (X. kerület), Rákosmentén (XVII. kerület) és Budafok-Tétényben (XXII. kerület), vidéken pedig Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark.

Úgy vélekedett:

ha meg akarják szólítani a fiatalokat, versenyképes szórakozási lehetőséget kell nekik biztosítani a mobiltelefonos játékokkal szemben.

A kabinet jelentős összegeket szán a sporteszközök fejlesztésére. Kormánybiztosságuk sok pénzt kapott, ebből különböző pályázatokat írtak ki, szorosan együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériumával - mondta.

Kiemelte: fontosnak tartották, hogy olyan görparkok épüljenek, amelyek valóban megfelelnek a gördeszkásoknak, ezért az ő szövetségüket is bevonták az előkészítésbe. Mivel pedig a gördeszka olimpiai sportág lett, az volt a cél, hogy olyan pályák jöjjenek létre, amelyek olimpiai felkészülésre és versenyekre is alkalmasak.

Révész Máriusz fontosnak nevezte az egészséges életmódot. Ezért évről évre további pályákat szeretnének építeni többek között futóknak, gördeszkásoknak - jelentette ki.

Az esemény sajtóanyagában felidézték, hogy a tárca a kormánybiztos és a szakszövetség bevonásával áprilisban indította el az Országos Görpark Program első ütemét. Először a húszezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai jelentkezhettek. Huszonnégy önkormányzat huszonhat pályára adott be támogatási igényt, több mint 577 millió forint értékben. Tíz nyertest választottak ki, így összesen 508 millió forint értékben épülnek görparkok 2020. június 30-áig - írták.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×