Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Facebook/LMP

Az LMP-ben eltörölték a korábban kiszabott szankciókat

Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson, és Ungár Péter országgyűlési képviselő esetében is mellőzik a büntetés végrehajtását.

A 2018-as választás után kilenc párttagot kívánt szankcionálni az LMP illetékes testülete, mert az LMP kongresszusi határozatával ellentétesen részt vettek képviselőjelöltek visszaléptetésében vagy maguk léptek vissza. Ketten - köztük Hadházy Ákos korábbi társelnök - még az eljárás kezdetekor kiléptek a pártból.

Hét párttagot azzal sújtott a testület, hogy különböző időtartamokra eltiltotta őket pozíciók betöltésétől, köztük az akkor társelnök Szél Bernadettet is, azzal a kikötéssel, hogy pozíciójának időtartamáig társelnök maradhat. Szél Bernadett ezután szintén kilépett az LMP-ből.

Azóta a döntés miatt többen bírósághoz fordultak, amely kimondta:

a határozatok nem voltak összhangban a párt alapszabályával.

Az etikai bizottság ezért most felülvizsgálta mindazokat a határozatokat, amelyeket bíróság nem mérlegelt. Schmuck Erzsébet esetében azt állapították meg, hogy a határozat alapszabályt sértett, míg például Ungár Péter vagy Szél Bernadett ügyével kapcsolatban kimondták, mellőzik a felelősségre vonást, egyebekben a bizottság fenntartja a határozatot - közölte az LMP országos elnökségének titkára, Kanász-Nagy Máté.

A november 23-ai kongresszuson technikai jellegű alapszabály-módosítás is lesz, az LMP a jövő év első felére tervezi alapdokumentumának átfogó átírását.

Az LMP azért tart tisztújítást, mert a májusi európai parlamenti választás rossz eredménye után a teljes elnökség lemondott. Ezt követően tisztújítást tartottak a nyáron, ám egyetlen nő sem szerezte meg az induláshoz szükséges támogatást. A legtöbb ajánlást akkor egyébként Schmuck Erzsébet kapta, de eltiltás alatt állt. Így Kendernay Jánost választották egyedüli társelnökké.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×