Infostart.hu
eur:
377.41
usd:
319.79
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
A zöldmezős beruházásként valósuló dél-budai centrumkórház helyszíne, az M7 és az M1 autópálya közös szakasza melletti Dobogó nevű terület 2018. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Mérföldkőhöz ért a dél-budai szuperkórház beruházása

Lezárult a közbeszerzési eljárás, napokon belül kihirdetik, hogy ki tervezi az új Dél-budai Centrumkórházat - mondta az InfoRádiónak az intézmény miniszterelnöki megbízottja. Bedros J. Róbert kiemelte: a XI. kerületi Dobogón épülő komplexum előkészítése a tervek szerint halad.

Az ütemterv szerint halad a beruházás, a háttérben zajlanak a – külvilág számára kevéssé látványos – szakértői munkák. A tervpályázat már korábban lezárult, mostanra pedig lezajlott a közbeszerzés, amelyben a két nyeres pályázatot leadott tervezőiroda közül kiválasztják azt, amelyik majd elkészítheti a végleges terveket. Az eredményt hamarosan kihirdetik - mondta el az InfoRádióban Bedros J. Róbert, a Szent Imre kórház főigazgatója, a dél-budai centrumkórház beruházásával kapcsolatos feladatokért felelős miniszterelnöki megbízott.

"Elkezdődik tehát a tervezés folyamata. Ezzel párhuzamosan elindul a lőszermentesítés és a régészeti feltárás.

Maximum másfél-két év a tervezési időszak, utána pedig azonnal elkezdődik az építkezés".

Az új szuperkórházról egy újbudai esemény kapcsán derültek ki részletek. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház az Egészséges Budapest Programból (EBP) 3 milliárd forintos forráshoz jutott, amiből 2,5 milliárdot új diagnosztikai és terápiás műszerekre fordít.

Első lépésként 1,1 milliárd forintért képalkotó diagnosztikai eszközöket, ezek között CT-ket, MRI és DSA gépeket kapott

a 678 ággyal működő, éves szinten 300 ezer járó-, illetve 40 ezer fekvőbeteget ellátó kórház. Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester elmondta: folyamatban van egyebek mellett a műtéti, aneszteziológiai, intenzív, terápiás ellátás teljes eszközparkjának a cseréje. A fejlesztések megalapozzák, hogy a Tétényi úti intézmény a majdani dél-budai centrumkórház társintézményeként tudjon működni - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×