Infostart.hu
eur:
376.01
usd:
319.22
bux:
126051.73
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: atv.hu

Életveszélyes mutatvány a Dunában - videó

Szállodahajók mellett úszott egy nő a Dunában. Könnyen lehet, hogy egy fotósnak köszönheti az életét.

A Dunakeszinél, a hajózási útvonal közepén, szinte észrevétlenül úszó nőt egy fotós vette észre a kameráján, amikor épp a folyót fényképezte. Azonnal szólt a rendőröknek és a mentőknek, a közelben lévő hajósoknak és csónakosoknak pedig a nemzetközi jelzéssel, körözéssel jelezte, hogy ember van a vízben.

Az ATV riportja szerint a nő át akarta úszni a Dunát, de a nagy sodrás miatt 5-10 perc alatt egy kilométerrel lejjebb vitte a víz, ott emelték ki a vízből. A fotós szerint látszott, hogy nagyon elfáradt, alig tudott a víz felszínén maradni, életveszélben volt. Pláne mikor megjelent mellette a szállodahajó, aminek a hullámaival is meg kellett küzdenie.

A fotós a partról próbált segítséget kérni. Először egy kajakos sietett a nő segítségére, de nem járt sikerrel. Végül egy motorcsónakos ment érte és vitte ki a partra. A kiérkező vízimentők már a parton állva találtak rá. Átfázott, ezért kórházba vitték.

Tekintettel arra, hogy a Duna Vác és Ercsi közé eső szakaszán csupán 5 kijelölt fürdőhely van, a nő súlyos hibát vétett, hiszen máshol tilos a folyóba menni. A rendőrség szabálysértési eljárást indított az asszony ellen, akinek az értesülések szerint nem ez volt az első próbálkozása a Duna átúszására, és aki az eset után is zavarodottan viselkedett, mintha fel sem fogta volna, mekkora veszélytől mentették meg.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×