Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Sérülés a Viking Sigyn szállodahajón a Duna Margit híd és Árpád híd közötti szakaszán 2019. május 30-án hajnalban. Legalább heten meghaltak, amikor a luxushajó 29-én éjszaka összeütközött a Hableány nevű turistahajóval a Parlament közelében, majd a kishajó felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel a fedélzetén.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Az év végéig minden pontosan kiderülhet a Hableány-katasztrófáról

A nyomozásnak októberre vége, a vádemelésre három hónappal később sor kerülhet.

Október végéig folyhat a nyomozás abban az ügyben, hogy ki lehet felelős a május végi dunai hajókatasztrófáért, utána pedig még három hónap kellhet a vádemeléshez - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Magyarországon mindössze négy olyan hajózási szakértő van, aki segíthetné a bűnügyi vizsgálatot, de közülük egy a Hableányt üzemeltető cég műszaki vezetője, így ő érintettként nem vehet részt a munkában.

Egy szakértő már dolgozik, de ez nem elég,

mivel a Viking kapitánya védőjének kérésére kell még egy. A lap azonban úgy tudja, ugyanabból az anyagból "dolgozik" majd a második szakértő is, így aligha változhat majd a végleges szakvélemény, a Viking Sigyn hajózást segítő rendszerei a baleset előzményeit és magát a tragédiát is pontosan dokumentálták.

Az ukrán kapitány szeptember végéig maradhat előzetesben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×