Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.75
bux:
145226.96
2026. november 5. csütörtök Imre
Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója beszédet mond az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán Piliscsabán 2019. április 9-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Maróth Miklós: nagyobb megbecsülést érdemel, aki nemzetközi dicsőséget hoz

Legalább öt évbe telik, hogy kiderüljön, hatékony volt-e a kutatás rendszerének átalakítása – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, aki nemzetközi mércéhez igazítaná a kutatókkal szembeni elvárásokat.

Maróth Miklós úgy látja, várhatóan létre fog jön egy másik, tudósokból álló testület, amelynek az lesz a feladata, hogy megfogalmazza, mely kutatások a fontosak Magyarországon. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak pedig abban lesz fontos szerepe, hogy a parlamenten keresztül a kormányt rábírja, hogy szükség esetén adjon több pénzt egy-egy kutatásra. De ehhez meg kell tudni fogalmazni egy értelmes célt, hogy mit akarnak kutatni és az mennyibe kerül, fogalmazott.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke szerint, és ezt közölte Lovász László akadémiai elnökkel is,

a Magyar Tudományos Akadémiának át kell pozicionálnia magát.

Az MTA-nak hol volt kutatási hálózata, hol nem, de valamely módon mindig egyfajta iránymutató testületként funkcionál, és ennek meg kell maradnia, továbbra is a minőségellenőrzés letéteményesének kellene lennie, jegyezte meg Maróth Miklós. Nélkülük azonban elképzelhetetlen a magyar tudományos élet.

Az elnök meglátása szerint ahhoz, hogy kiderüljön: beváltotta-e a reményeket a kutatási rendszer átalakítása, legalább 5 évre lesz szükség. Azt viszont már a kezdetek kezdetén látni kell, hogy

csurognak-e el feleslegesen pénzek, vagy sem.

"Hogy eredményesebb-e, vagy sem, attól függ, hogy jobban hasznosítja-e a pénzeket, amelyeket kapott, vagy sem" – húzta alá.

Nemzetközi mércéhez igazítanák az elvárásokat

Maróth Miklós elismerte, nincs egységes mérce az elért eredmények mérésére, hiszen szerteágazóak a kutatási területek, éppen ezért foglalnak helyet az irányítótestületben a különféle szakmák képviselői. Az intézményvezetőkkel külön-külön kell tisztázni, hogy az adott szakmában mi a specifikus elvárás, ezeket pedig próbálni kell valamiféle összhangba hozni. "Hogy mégiscsak, valamilyen formában azt lehessen mondani, hogy nem kér többet egy matematikustól a rendszer, mint amennyit egy történésztől" – magyarázta az elnök.

Maróth Miklós a nemzetközi tudományban való részvételt kardinális kérdésnek tartja, miután

igazságos értékelése egyedül a nemzetközi fórumoknak van,

azok nem baráti vagy ellenséges viszony alapján ítélnek, hanem objektív módon, tette hozzá. Természetesen a tudományos közvélemény mindig tisztában volt mindenkinek az értékével, de ezt valahogy világossá is kell tenni. Tehát a nemzetközi mérce a mértékadó, és

aki nemzetközileg is dicsőséget hoz az országnak, az nagyobb anyagi megbecsülést és lehetőséget érdemel.

Végezetül megjegyezte, mint elnök, nem azt tartja feladatának, hogy a tizenkét kollégáját irányítsa, hanem hogy az ő bölcsességükből próbálja leszűrni a közös bölcsességet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×