Maróth Miklós úgy látja, várhatóan létre fog jön egy másik, tudósokból álló testület, amelynek az lesz a feladata, hogy megfogalmazza, mely kutatások a fontosak Magyarországon. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak pedig abban lesz fontos szerepe, hogy a parlamenten keresztül a kormányt rábírja, hogy szükség esetén adjon több pénzt egy-egy kutatásra. De ehhez meg kell tudni fogalmazni egy értelmes célt, hogy mit akarnak kutatni és az mennyibe kerül, fogalmazott.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke szerint, és ezt közölte Lovász László akadémiai elnökkel is,

a Magyar Tudományos Akadémiának át kell pozicionálnia magát.

Az MTA-nak hol volt kutatási hálózata, hol nem, de valamely módon mindig egyfajta iránymutató testületként funkcionál, és ennek meg kell maradnia, továbbra is a minőségellenőrzés letéteményesének kellene lennie, jegyezte meg Maróth Miklós. Nélkülük azonban elképzelhetetlen a magyar tudományos élet.

Az elnök meglátása szerint ahhoz, hogy kiderüljön: beváltotta-e a reményeket a kutatási rendszer átalakítása, legalább 5 évre lesz szükség. Azt viszont már a kezdetek kezdetén látni kell, hogy

csurognak-e el feleslegesen pénzek, vagy sem.

"Hogy eredményesebb-e, vagy sem, attól függ, hogy jobban hasznosítja-e a pénzeket, amelyeket kapott, vagy sem" – húzta alá.

Nemzetközi mércéhez igazítanák az elvárásokat

Maróth Miklós elismerte, nincs egységes mérce az elért eredmények mérésére, hiszen szerteágazóak a kutatási területek, éppen ezért foglalnak helyet az irányítótestületben a különféle szakmák képviselői. Az intézményvezetőkkel külön-külön kell tisztázni, hogy az adott szakmában mi a specifikus elvárás, ezeket pedig próbálni kell valamiféle összhangba hozni. "Hogy mégiscsak, valamilyen formában azt lehessen mondani, hogy nem kér többet egy matematikustól a rendszer, mint amennyit egy történésztől" – magyarázta az elnök.

Maróth Miklós a nemzetközi tudományban való részvételt kardinális kérdésnek tartja, miután

igazságos értékelése egyedül a nemzetközi fórumoknak van,

azok nem baráti vagy ellenséges viszony alapján ítélnek, hanem objektív módon, tette hozzá. Természetesen a tudományos közvélemény mindig tisztában volt mindenkinek az értékével, de ezt valahogy világossá is kell tenni. Tehát a nemzetközi mérce a mértékadó, és

aki nemzetközileg is dicsőséget hoz az országnak, az nagyobb anyagi megbecsülést és lehetőséget érdemel.

Végezetül megjegyezte, mint elnök, nem azt tartja feladatának, hogy a tizenkét kollégáját irányítsa, hanem hogy az ő bölcsességükből próbálja leszűrni a közös bölcsességet.