Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pixabay

Magyarország az élvonalba kerekezik

Évente csaknem 400 ezer kerékpárt gyártanak Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára az InfoRádiónak. Cseresnyés Péter hozzátette, az itthoni kerékpáripar így jelenleg több mint 1500 embert foglalkoztat.

Magyarországon jelenleg évente körülbelül 400 ezer kerékárt gyártanak, ezek meghatározó része (30-40 százaléka) pedig elektromotoros rásegítéssel is rendelkezik (e-bike), vagyis kirándulásra alkalmasabbak járművek – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára az InfoRádiónak nyilatkozva.

A hazai kerékpáripar mindegy 1500 szakembert foglalkoztat pillanatnyilag, ez azonban több száz fővel bővülhet, ahogyan a legyártott kerékpárok száma is jelentősen emelkedhet, miután a tajvani Giant Group bejelentette, Gyöngyösön fog gyártóüzemet létesíteni, emlékeztetett Cseresznyés Péter.

A világhírű kerékpárgyártó kezdetben évi 300 ezer, a későbbiekben akár egymillió kerékpárt elkészítését ígéri, ezzel a mennyiséggel pedig az egy főre vetített kerékpárgyártásban Magyarország biztosan az élcsoporthoz fog majd tartozni, húzta alá az ITM parlamenti államtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×