Infostart.hu
eur:
378.46
usd:
321.4
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Kömlőd népe összeült a csokigyár épülete ügyében, ez lett a vége

Nem várt fordulattal végződött egy közmeghallgatás a településen.

Közmeghallgatásra gyűlt össze Kömlőd népe a régi csokigyár hasznosításának ügyében - Bogáth István polgármester hívására, miután híre ment, hogy munkásszálló létesülne az épületben.

A Kemma.hu tudósítása szerint a helyiek kérdezhettek az illetékesektől, mivelhogy az ingatlan tulajdonosai és a tervek gazdái is ott voltak a találkozón.

A Perczel Mór Általános Iskola melletti épület elvileg két hónapon belül készen állna arra, hogy munkásszállóként megkezdje működését, a lakók pedig a közeli ipari parkban dolgoznának majd, illetve Tatán, Tatabányán és Oroszlányban is, ami szintén nincs messze.

A helyiek aggályaiknak adtak hangot, hogy a munkások magaviseletére nincs garancia, féltik a családjukat, az iskolában délután ugyanis mazsorettcsoport próbál, a pince pedig kultúrház funkciót is ellát.

Az elmérgesedő hangulatú egyeztetésen a tulajdonosok részéről nem várt fordulat következett be, ugyanis végül azt közölték, lehet, mégis inkább idősek otthona lesz az épületben a munkásszálló helyett. Erről július 16-án még egy "kört" tartanak majd.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×