Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.16
bux:
128161.99
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

A turistákat is érinti a balatongyöröki háborúskodás

Több mint 20 éve működik a Holiday Sportcentrum Balatongyörökön, de ebben az évben nem kötött szerződést a Kft.-vel az önkormányzat. A sportcentrum igazgatója szerint ellehetetlenítették a működését, a polgármester szerint viszont jogos, hogy felbontották velük a szerződést.

Mióta a mostani polgármester került a falu élére, azóta folyamatosan zaklatják a Holiday Sportcentrum Kft.-t - nyilatkozta az InfoRádiónak a létesítmény tulajdonosa, Tamás Bence. Úgy vélte, különböző mondvacsinált, vagy bagatellnek is tekinthető ügyek miatt vizslatja és vegzálja a mostani polgármester azokat a vállalkozásokat - így őket is - , amelyek korábban szorosabb kapcsolatot ápoltak a régi polgármesterrel és a városvezetéssel.

Tamás Bence kiemelte: idén a sportszolgáltatást nem tudják már biztosítani. "2017 januárjában a polgármester egy személyben, képviselőtestületi döntés nélkül felmondta az érvényes területbérleti szerződésünket egy túlfoglalás miatt. Ezt mi vitattuk, mert nem tartottuk jogosnak. Az ez ügyben indult perben idén májusban nem jogerős ítélet született, melyben kimondták: 1,6 százalékkal túlfoglalt a Holiday Sportcentrum. Ez viszont nagyjából egy asztal és négy szék méretű terület" - fejtette ki a létesítmény tulajdonosa.

A Holiday Sportcentrum Kft. 2013. június 24-én megkötött területbérleti szerződését az önkormányzat 2017. március 16. napján a vállalkozó folyamatos szerződésszegése miatt felmondta – válaszolt az InfoRádió megkeresésére Balatongyörök polgármestere. Bíró Róbert írásos válaszában emlékeztetett: a Keszthelyi Járásbíróság első fokú döntésében kimondta, hogy az önkormányzat részéről történt felmondás jogszerű és érvényes volt. Az ítélet nem jogerős, bár hivatalos tudomásuk nincs a fellebbezés tényéről. Hozzátette: a vállalkozó – saját nyilatkozata alapján - a bírói döntés ellenére továbbra is birtokon belül van, tudomásuk szerint szolgáltatást – bár nem teljes körűen – a vállalkozó továbbra is nyújt. A polgármester azt is közölte, hogy Balatongyörök Község Önkormányzatának képviselő-testülete több ízben döntött arról, hogy a folyamatos jogsértések és szerződésszegések miatt nem kívánja folytatni az együttműködést a vállalkozóval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×