Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: pixabay.com

Több fázisban emelkedik az ápolók bére

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár.

Horváth Ildikó elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és

több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.

Közölte, a kormány 2016-2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.

Horváth Ildikó kitért arra, hogy

a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.

Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsültsége, társadalmi elismertsége javuljon. Ezen a területen 2010 óta sokat tett a kormány, ennek a megbecsülésnek az egyik fontos eleme a béremelés.

Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl

  • 2020 januárjában 14 százalékos,
  • novemberében újabb 20 százalékos,
  • végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz.

Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re - tette hozzá.

Példaként elmondta, egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a béremelésekkel, valamint a munka- és életkörülmények javítását segítő intézkedésekkel sikerül az egészségügyben dolgozók megbecsültségét erősíteni.

Címlapról ajánljuk
Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

A motorsportol.hu főszerkesztője szerint a Red Bull teljesen logikus döntést hozott azzal, hogy jövőre már nem számít pilótaként a gyengén teljesítő Cunoda Jukira. Ugyanakkor Vámosi Péter arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a helyére érkező Isack Hadjarnak sem lesz könnyű dolga, hiszen az osztrák csapatnál Max Verstappen kívánságainak megfelelően végzik a fejlesztéseket, és ha az éppen aktuális csapattárs ehhez nem tud alkalmazkodni, keserű sors vár rá.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×