Infostart.hu
eur:
377
usd:
318.9
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Azonosították a hajóbaleset hét áldozatát – a nap hírei

Azonosították a dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát. Erdély örökségének, a testvériség jelének nevezte a csíksomlyói zarándoklatot Ferenc pápa. A családtámogatások további bővüléséről beszélt az illetékes államtitkár.

Azonosították a szerda este történt dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gál Kristóf az M1-en elmondta: az elhunytakat ujj- és tenyérlenyomatok alapján a dél-koreai hatóságok közreműködésével, valamint a hozzátartozóknak bemutatott fényképek segítségével azonosították. A szóvivő arról is beszélt, hogy a mentésben azért nem vettek részt a rendőrség helikopterei, mert a kedvezőtlen időjárás miatt nem szállhattak fel. Közben egy hónapra elrendelte a szerencsétlenségben érintett szállodahajó kapitányának letartóztatását a Fővárosi Törvényszék. A Hableány sétahajó elsüllyedése után még 21 embert keresnek a hatóságok.

Erdély örökségének, a párbeszéd, az egység és a testvériség jelének nevezte a csíksomlyói zarándoklatot Ferenc pápa. Az egyházfő a romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívők legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin és magyar nyelvű szentmisét több mint százezer ember előtt. Arra kérte a híveket: ne feledjék és ne tagadják a múlt szomorú eseményeit, de ezek nem gördíthetnek akadályt a testvéri együttélés elé. A pápa később a moldvai Jászvásáron az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta, amikor betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.

A jövő évi költségvetésből minden eddiginél több forrás jut a családok és a fiatalok életkezdésének támogatására – közölte a területért felelős államtitkár. Novák Katalin megerősítette: egy hónap múlva indul a családvédelmi akcióterv, bővülnek a családtervezést és az otthonteremtést segítő támogatások. Július 1-től elérhető a gyermekvállalást tervező házaspárok számára a babaváró támogatás.

A szocialista választmány döntése alapján Ujhelyi István kapja meg az MSZP-Párbeszéd egyetlen európai parlamenti mandátumát. Tóth Bertalan pártelnök értékelése szerint a voksok 6,6 százalékát megszerző MSZP-Párbeszéd közös lista kudarcot vallott az EP-választáson. Bejelentette: kérésére lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról Bangóné Borbély Ildikó.

Országos tisztújítást tart ősszel a Jobbik. A párt közleménye szerint az elnökség vállalja a politikai és személyi felelősséget az EP-választás eredményéért, és nem tölti ki teljes mandátumát, hanem előrehozott tisztújítást ír ki az önkormányzati választások utáni hónapra.

Július 6-án tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát az LMP. A párt elnöksége május 26-án, az európai parlamenti választás éjszakáján mondott le, miután nem jutott mandátumhoz. Kanász-Nagy Máté ügyvezető elmondta: az LMP kongresszus kizárólag vezetőket választ, más napirendi ponton nem szerepelnek a programjában.

Több kontinensen is magyar fejlesztés segítheti a korszerű vízgazdálkodást. A talajnedvesség megőrzését segítő készítmény mérsékli a párolgási veszteséget, és a levegőből is megköti a nedvességet. Ennek köszönhetően a növények kétszer hosszabb aszályt is átvészelhetnek súlyosabb károsodás nélkül, a gazdaságok pedig az öntözővíz felét megtakaríthatják. A talajkondicionáló anyag ráadásul organikus készítmény, amely teljes mértékben lebomlik.

A cseh miniszterelnök politikai és vállalkozói tevékenységének összeférhetetlensége miatt Csehországnak vissza kell fizetnie az uniós költségvetésbe átszámítva csaknem 6 milliárd forintot. Az Európai Bizottság megállapította, hogy az Andrej Babiš korábbi cégének juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert a politikusnak továbbra is befolyása van egykori cégére, amelynek irányítását két éve két vagyonkezelő alapnak adta át, miközben kormányfőként befolyásolni tudja az uniós támogatások szétosztását.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint az újonnan felálló Európai Bizottságnak kiemelten kellene foglalkoznia a légiközlekedés problémáival. Rafael Schvartzman, az európai régióért felelős elnök azt mondta: az infrastruktúra fejlesztésének üteme nem éri el az utasforgalom 4-6 százalékos éves bővülését, ezért egyre több lesz a túlzsúfolt repülőtér Európában. Sürgette az egységes Európa égbolt mielőbbi bevezetését is, ami rövidítené a repülőterek közötti útvonalat.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×