Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.67
bux:
145529.2
2026. november 5. csütörtök Imre
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszél a Corvinus Egyetem fenntartóváltásának legfrissebb fejleményéről tartott sajtótájékoztatón, az egyetem konferenciatermében 2019. április 24-én. A sajtótájékoztatón a miniszter bejelentette: benyújtja a Maecenas Universitas Corvini Alapítvány alapító okiratát a cégbíróságnak.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Hatalmas kutatásfejlesztési forrást jelentett be Palkovics László

A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében - mondta az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics LÁszló bejelentette, hogy az idén az első fél évben 90 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs forrás érhető el az egyéni kutatók, kutatócsoportok, kutatóintézetek és vállalkozások számára.

Birkner Zoltán, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke ismertette, hogy kedden megnyitották 3 milliárd forint kerettel azt a pályázatot, amely egyetemeknek lehetővé teszi a tudásátadással foglalkozó szervezetük kialakítását. Közölte azt is, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a versenyszférának szóló innovációs pályázatról, amely 45 milliárd forintos kerettel várhatóan május végén jelenik meg.

A miniszter ismertette, hogy az alapkutatásokhoz kapcsolódóan első körben az OTKA-pályázatok mintegy 10 milliárd forint kerettel már megjelentek, és hamarosan lezárulnak. Mint mondta, szeretnék, ha a magyar vállalatok eredményesebben szerepelnének a jövőben az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramjában, illetve a vállalati szférán belül a kkv-k is nagyobb arányban vennének részt a kutatás-fejlesztés és innováció finanszírozásában.

A 2020-21-es költségvetésben a tervek szerint még jelentősebb állami forrás szerepel majd a kutatás-fejlesztésre, innovációra.

Birkner Zoltán az egyetemeknek szóló 3 milliárd forintos pályázattal kapcsolatban kiemelte, arra biztatják az egyetemeket, hogy vegyenek fel olyan szakembereket, akik a kutatás-fejlesztési eredményük piaci hasznosulását elősegítik, és egyablakos rendszerben tudják fogadni az együttműködést kereső vállalkozásokat.

Szerinte a 3 milliárd forintos keretből 10-20 egyetemen tudnák támogatni a tudásátadással foglalkozó szervezetek kialakítását három éven keresztül,

ezt követően pedig már önfenntartó módon működhetnének az egyetemen belül.

Újságírói kérdésre válaszolva Palkovics László közölte, a kormány továbbra is azon az állásponton van, hogy a kutatóintézetek a Magyar Tudományos Akadémia köztestületén kívül végezzék munkájukat.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×