Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pexels

Fegyvertartás Magyarországon - itt vannak a számok

A rendőrség nyilvántartása szerint több mint kétszázezer ember tart magánál lőfegyvert.

Magyarországra nem jellemzők a lőfegyverrel való visszaélések, de Népszava kikérte a fegyvertartási statisztikát az Országos Rendőr-főkapitányságtól, ebből az derül ki, hogy mintegy 145 ezren rendelkeznek 222 ezer engedéllyel.

A fegyvertartók közül 63 ezer tulajdonosnak gáz- és riasztófegyvere van, melynek megszerzéséhez és tartásához nem kell engedély.

Korábban 2016-ban 226 ezer, 2017 I. félévében pedig 214 ezer lőfegyverről tudott a hatóság. Az nem derült ki a számokból, hogy az engedélyesek között hányan vannak a vadászok, a sportlövők vagy azok, akik önvédelmi céllal tartanak maguknál lőfegyvert, pedig a kérvényezőknek meg kell jelölniük, miért kérnek engedélyt.

A rendőrség adatsorából látszik, hogy az eltelt években megugrott, majd tavaly csökkent az évente kiadott hatósági hozzájárulások száma. Amíg 2010-ben 18 ezren kaptak valamilyen engedélyt, addig 2012-ben 20 ezren, 2017-ben 24 ezren, tavaly pedig 21 ezren.

A lap által megkérdezett

szakértők szerint a 222 ezer lőfegyverről szóló szám erősen eltúlzott,

ami azzal is magyarázható, hogy a statisztikákba beleszámolják az emberélet kioltására nem alkalmas flóberteket, és az engedélyesek között tartják nyilván a lőfegyvernek nem minősülő, engedély nélkül tartható gáz- és riasztópisztoly tulajdonosokat is.

Az önvédelmi maroklőfegyverrel rendelkezők száma inkább stagnált vagy csökkent az utóbbi években. Szakmai vélekedések szerint 50-60 ezren lehetnek azok, akik magáncéllal tartanak lőfegyvert, mintegy négyötödük vadász, a többiek jobbára sportlövők.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×