Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere beszédet mond a Közös ellenzéki tüntetés a szabadságért, a korrupció ellen! címmel szervezett demonstráción a II. kerületi Bem téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján, 2018. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Márki-Zay Pétert három perben marasztalta el jogerősen a bíróság

A helyi kórház jó hírnevét sértő kijelentései mellett két másik ügyben is elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert - közölte a Fidesz helyi közgyűlési frakciójának vezetője szerdán az alföldi városban.

Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta, a táblabíróság a polgármester egy helyi vállalkozóról és a város korábbi aljegyzőjéről tett - önkormányzati ingatlanok értékesítését érintő - valótlan kijelentéseiről állapította meg jogerős döntésével kedden, hogy azokkal a politikus megsértette a felperesek jó hírnevét.

A frakcióvezető közölte, a táblabíróság aljegyzőnek 700 ezer, a vállalkozónak félmillió forintot sérelemdíjat ítélt meg. Mindezeken túl a polgármestert eltiltották a további jogsértéstől, valamint a több százezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie.

Hegedűs Zoltán úgy fogalmazott, Hódmezővásárhelyt olyan "látszatpolgármester" irányítja, akinek "három jogerős bírósági ítélete is van arról, hogy hazudik, amivel a polgármester lassan Gyurcsány Ferenc babérjaira tör".

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta, két meghatározó munkatárs, a városfejlesztési iroda vezetője és helyettese távozott az önkormányzattól negyedszázados munkaviszony után. A két szakember több mint 300 milliárd forintnyi hódmezővásárhelyi fejlesztés megvalósítását koordinálta a tervezéstől a közbeszerzésen át egészen az átadásig.

A két kulcsember felmondásának előzménye, hogy az április 12-i közgyűlésen a város környéki turisztikai kerékpárút-hálózat építéséről vita alakult ki, a polgármester pedig mindét köztisztviselőt nyilvánosan megalázta és becsmérelte munkájukat - tudatta a politikus.

A képviselő kijelentette, egyértelműen Márki-Zay Péter felelőssége az is, hogy a polgármesteri hivatal mulasztása miatt a Magyar Államkincstár befagyasztotta az önkormányzat finanszírozását. A döntés oka, hogy az önkormányzat a március 10-i határidőt követően háromszori felszólítás ellenére sem tudott elszámolni a tavalyi normatív támogatással.

A szankció miatt veszélybe kerülhet önkormányzat köztisztviselőinek és a városi cégeknél dolgozók bérkifizetése - mondta Kószó Péter.

Önkormányzat: informatikai támadás miatt csúszott a beszámoló

Az informatikai rendszerét ért támadás miatt csúszott a hódmezővásárhelyi önkormányzat beszámolója a Magyar Államkincstár (MÁK) felé - közölte a polgármesteri hivatal.

A közlemény szerint a városháza részéről senki nem mulasztott. Korábban súlyos informatikai támadás érte az önkormányzatot, ennek következtében az összeomlott rendszert - különösen az eleve hiányosságokkal küzdő gazdálkodási szakrendszert - időbe telt helyreállítani.

A beszámoló végső határideje április 8. volt, az önkormányzat felszólítást nem kapott. Az informatikai problémát jelezték a MÁK felé, a beszámoló jelenleg az államkincstár részéről "jóváhagyott állapotban van". A fennakadás miatt visszatartott kifizetéseket májusban megkapja a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Sem a bérek, sem a cégek, vállalkozások kifizetése nincs veszélyben, az önkormányzat rendelkezik a szükséges forrásokkal - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×