Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
321.63
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Megjelent a lépfene Békésben

Lépfenével kezelnek egy házaspárt Békés megyében - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal.

Kiemelték: a lépfene emberről emberre nem terjed, a kórházban lévő két betegen kívül újabb megbetegedésről nem érkezett jelzés, járvány nincs.

A házaspár a célzott kezelésre jól reagál, állapotuk folyamatosan javul.

Közleményükben azt írták: a lépfene gyanújáról szóló értesülés után a Békés Megyei Kormányhivatal azonnal járványügyi nyomozást rendelt el. Kiderült, hogy a kötegyáni házaspár egy elhullott szarvasmarhát dolgozott fel, amelynek húsa - a laborvizsgálat alapján - lépfene-baktériummal fertőzött. Fagyasztószekrényben tárolták a feldogozott állat húsát, amelyből többen is fogyasztottak.

Az érintett ingatlanokon helyi járványvédelmi zárlatot rendeltek el, az állatok pedig megkapták a védőoltást. A kormányhivatal az érintett háziorvosokat, hatóságokat értesítette. Azok, akik a feldolgozásban részt vettek, vagy az elhullott állat húsából kaptak, illetve fogyasztottak, megkapták a szükséges egészségvédelmi utasításokat, és járványügyi megfigyelés alatt vannak. Az ingatlanokat fertőtlenítették, a lefagyasztott fertőzött húst megsemmisítésre elszállíttatták - olvasható a közleményben.

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, amelyet baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de az embert is megfertőzheti, ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×