Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző
Bontókalapáccsal (b) és hézagvágó géppel dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai a Csobánka és Pilisvörösvár közötti úton 2015. április 10-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Másfél év után léptek a kispestiek és a ferencvárosiak

Közösségi fórumon mutatták be elképzeléseiket a kispesti és a ferencvárosi lakosok a kormány által tervezett Galvani híd forgalmát elvezető út nyomvonaláról. A Kiserdővédő csoport szerint a híd forgalmát a zöld területtől és a lakosságtól távol kellene elvezetni.

Balogh Samu várostervező, a Kiserdővédő csoport tagja az InfoRádiónak elmondta, a fórummal egy olyan társadalmi párbeszédet próbáltak megkezdeni, amire régóta várnak, hiszen a beruházó azt ígérte, hogy leállítja a tervezési folyamatot és kikéri a helyiek véleményét. Mint Balogh Samu elmondta, ennek már másfél éve, azóta várnak a megkeresésére, ami nem történt meg. Időközben azonban

szivárogtak ki háttértanulmányokban tervek, amelyekből az derül ki, hogy továbbra is a budapesti kiserdőn keresztül akarják vezetni a főutat.

Balogh Samu hozzátette, elkészítettek egy olyan tervet, amelyet tárgyalási alapnak szánnak, és amely szerinte teljesíti a beruházó közlekedésfejlesztési igényeit - felszabadítja az olyan forgalmas útszakaszokat, mint amilyen a Határ út, ugyanakkor megóvja a kiserdőt. Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy a kerületek közötti átmenő forgalom ne közvetlenül a családi házak előtt néhány méterrel haladjon el.

Bácskai János, a IX. kerület polgármestere elmondta, több javaslata is van a ferencvárosi önkormányzatnak, amely a lakosság érdekeit figyelembe véve a közösségi tervezés keretein belül venne részt a Galvani hídról levezető út nyomvonalának tervezésében. A polgármester arról is beszélt, hogy a Határ út jelenlegi zaj- és járműterhelését csökkenteni kell. A kiserdő helyett ligetszerű, közvilágítással ellátott parkot, biztonságos szabadidős területet tartana ideálisnak a kerület vezetése. A polgármester szerint, ha a bevezető útnak ott kell mennie, akkor azt a mai technikai színvonalon - zajvédő falakkal, földbe süllyesztve - meg lehet úgy építeni, hogy az nem fogja növelni a környék zajterhelését.

Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában korábban arról beszélt, hogy az új Duna-híd tervezése közben oda kell figyelni a helyi adottságokra. Mint mondta, a két érintett kerülettel és azok lakóival közösen keresnek olyan megoldást, ami mindenkinek jó.

Fürjes Balázs hozzátette: az új híd az M7-es bevezető szakaszától egészen a pesti oldalon a Jászberényi útig jelentene új kapcsolatot a fővárosi úthálózatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×