Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Vádemelés lett az iskolai bemutató vége

Az ügyészség szerint egy rendőr főtörzsőrmester megszegte foglalkozása szabályait és ezért egy bemutatón általános iskolások könnygázgránátot lőhettek ki, öt gyerek könnyebben megsérült.

Tavaly áprilisban a Készenléti Rendőrség győri objektumában pályaorientáció keretében tartottak fegyverzettechnikai bemutatót. Az egyik tanuló a bemutatón megszerzett egy könnygázgránátot, azt egy gránátvetőben helyezte el, amit egy másik gyermek működésbe hozott.

Összesen öt gyermek könnyebben megsérült,

de rajtuk kívül még 83 ember testi épsége, egészsége került közvetlenül veszélybe.

A vádirat lényege szerint a főtörzsőrmester a könnygázgránát kezelésére vonatkozó előírásokat figyelmen kívül hagyta és a foglalkozási szabályok megszegésével a bemutatón résztvevőket közvetlen veszélynek tette ki - közölte Keresztes Imre főügyész.

A főügyészség ezért foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a főtörzsőrmester ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya vádiratában azt indítványozta, hogy a Győri Törvényszék katonai tanácsa tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a vádlottal szemben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Az ukrán fronton zajló összecsapások mintegy negyede ma már az ukrán egységek támadó művelete, céljuk pedig az orosz csapatok folyamatos nyomás alatt tartása és előrenyomulásuk megakadályozása – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Több ukrajnai régióban nem kielégítő a légvédelem munkája - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon a napi haditanácskozást követően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×