Infostart.hu
eur:
375.23
usd:
317.72
bux:
127936.88
2026. február 26. csütörtök Edina
A cseh Martin Sonka repül Edge 540 V3 típusú repülőgépével a Duna felett a Red Bull Air Race Master Class kategóriájának harmadik szabadedzésén Budapesten 2018. június 23-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

A versenynaptár szerint idén is lesz Red Bull Air Race Budapesten

A tárgyalások ugyanakkor még nem kezdődtek meg a fővárossal, azt tehát még nem dőlt el, hogy a Hungaroring Sport Zrt. hol rendezné meg a futamot - értesült a Világgazdaság.

A cikk szerint bár a sorozat jogtulajdonosa, a Red Bull Air Race GmbH kedden bejelentette a 2019-es versenynaptárat – ebben Budapest a negyedik állomásként, július 13–14-i időponttal szerepel –, egyelőre nem dőlt el, hogy milyen helyszínen rendeznék meg a futamot.

Az erről szóló egyeztetések, köztük a konkrét területfoglalási engedélyek kiállításának folyamatai csak februárban indulnak meg. Így tehát továbbra is nyitott kérdés, hogy Budapesten hol emelkedhetnek magasba a Red Bull Air Race pilótái.

A cikk emlékeztet arra, hogy az először 2004-ben Magyarországra hozott esemény jövője tavaly nyáron vált bizonytalanná, amikor Tarlós István bejelentette, hogy amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny Budapest belvárosban, és elképzelhetőnek tartja, hogy ha a jövőben megrendezik is Budapesten, az nem a Parlamenttől karnyújtásnyira lesz.

A városvezető egyúttal elnézést kért a budapestiektől a zajszennyezés és a forgalmi korlátozások miatt. További kritika volt, hogy a világbajnoki futamnak mindössze 13 millió forintért adták bérbe a szükséges fővárosi közterületet.

A magyar részről szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt akkor azt mondta a Világgazdaságnak, hogy mivel a kormány 2020-ig kötelezte el magát a rendezvény támogatására (évi legfeljebb 6 millió euróval), változatlanul úgy készülnek, hogy 2019-ben is megtartják Budapesten a futamot.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×