Infostart.hu
eur:
392.36
usd:
342.89
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta
Andy Vajna, az InterCom Zrt. elnöke, a filmipar fejlesztésért felelős kormánybiztos a Pappa Pia címmel készülő zenés romantikus film forgatásán a fővárosi Gubacsi hídnál 2016. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Újabb információk Andy Vajna csütörtöki temetéséről

Megkezdődtek Andy Vajna temetésének előkészületei a Fiumei Úti Sírkertben.

A Blikk szerint a kiemelt, állami temetéseknél használt pavilonhoz készítik elő a helyszínt. Egy munkás a lapnak elárulta: pontosan ők sem tudják, hol lesz a sír. A hatalmas, fém állványokon álló pavilon alatt tartják a búcsúztatásokat, alatta elférnek a gyászoló családtagok és a kiemelt vezetők.

A lap megjegyzi: a gallyazás jellegéből ítélve Demján Sándor üzletember és Madarász Viktor festőművész sírhelye környékén lesz a pavilon nyitott oldala, és vélhetően az Árkádsor, a Görgei Artúr sétány felé esik majd a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos sírhantja.

A Blikk értesülése szerint

kormányzati közbenjárásra nyílt meg a 19-es parcella, amely a művészparcellánál előkelőbb és alkalmasabb zárt körű búcsúztatás rendezésére.

Az Árkádsor ugyanis jelentősen leárnyékolja a sírkert Fő útja felől, a Batthyányi-mauzóleum pedig takarásba helyezi, gépjárművel pedig könnyen megközelíthető.

Bazsó Gabriella, a Fiumei Úti Sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézet Főigazgatói Kabinetének sajtófőnöke elmondta: a család kérésére a temetéssel kapcsolatban semmilyen felvilágosítást nem adhatnak. Annyit azonban elárult, hogy csütörtökön a temető nem zár be, csupán a 19-es parcellát kerítik el, illetve biztosítják őrökkel. Csak az léphet be, akinek a neve a listán szerepel. E részleges látogatási tilalom csütörtök déltől délután négy óráig lehet érvényben.

A Borsnak egy meghívott árult el részleteket: „tudomásom szerint több száz meghívót küldtek ki, amit részvételi szándék esetén elektronikus formában kell visszaigazolni”. A meghívottak figyelmét felhívták, hogy a temetésre kizárólag személyes okmánnyal lehet bejutni, amit a bejáratnál egyenruhás hoszteszek ellenőriznek. Az értesítőben azt is kikötötték, hogy a gyászolók egy szál fehér virággal vagy egy szivarral érkezzenek a búcsúztatóra. A szertartáson Arnold Schwarzenegger mond beszédet, és egy operaénekes énekeli majd a búcsúdalt, a megemlékezés pedig 2-2,5 órán át fog tartani. A lapnak nyilatkozó úgy tudja, februárban az Egyesült Államokban is lesz búcsúszertartás.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.

Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×