Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond az Orczy-negyed támogatási szerződésének aláírásán a józsefvárosi polgármesteri hivatalban 2018. március 7-én.
Nyitókép: Mónus Márton

Hivatalos: 149 ezer forint lesz a minimálbér január 1-től

Varga Mihály pénzügyminiszter a versenyszféra és a kormány egyeztető ülését követően tett bejelentést: megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről. A garantált bérminimum 195 ezer forint lesz.

Megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről - volt olvasható elsőként az írásos tudósítás a Portfolio.hun. A munkaadók és munkavállalók képviselői arról egyeztek meg a kormánnyal, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8-8 százalékos emelés lesz.

A megállapodás eredményeként jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz

- jelentette be Varga Mihály. Ezekkel a számokkal kalkulálva elmondható az is, hogy 2020-ban a minimálbér összege 160 920 forint, míg a garantált bérminimum 210 600 forint lesz.

A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kormány nyugodt szívvel csatlakozott a megállapodáshoz, az ezzel kapcsolatos rendelet pedig még idén megjelenik. (Négy órával a késő délelőtti bejelentést követően már meg is jelent a rendelet a Magyar Közlönyben.)

A tárcavezető emlékeztetett, hogy

a 2010-es összeghez képest, a minimálbér mára megduplázódott.

A Pénzügyminisztérium (PM) közlése szerint a szociális partnerek közül a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével mindenki elfogadta a béremelés mértékét és aláírta az erről szóló dokumentumot.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×