Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.64
bux:
149809.55
2026. augusztus 12. szerda Klára
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője, elnökségi tagja (k) beszél, mellette V. Naszályi Márta, a Párbeszéd (b2), Horváth Csaba, az MSZP (b), valamint Gál József, az LMP (j2) és Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője sajtótájékoztatójukon a Főpolgármesteri Hivatalban 2018. december 20-án. A tájékoztatón bejelentették, hogy közösen lépnek fel a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló, általuk rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály ellen.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Új részletek az ellenzéki előválasztásról

Egyetlen ellenzéki jelöltnek kell szemben állnia Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel a jövő évi önkormányzati választáson - hangsúlyozta az MSZP, a DK, a Párbeszéd, valamint a Szolidaritás mozgalom képviselője közös sajtótájékoztatójukon, ahol bemutatták a főpolgármester-jelölti előválasztáshoz indított honlapjukat.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elmondta: Puzsér Róbert, az LMP által is támogatott független induló nem vesz részt a januári kiválasztási folyamatban, azonban aláírt egy szándéknyilatkozatot arról, amely biztosítja, hogy június végéig egyetlen, a legesélyesebb jelölt maradjon az ellenéki oldalon.

A részletekről januárban folytatják az egyeztetéseket, ahogy Molnár Zsolt fogalmazott, akár második fordulós választással, akár közvélemény-kutatással is eldőlhet a kérdés.

A szocialisták Horváth Csabát támogatják, de tiszteletben tartják majd az előválasztás eredményét, beállnak a győztes mögé

- hangsúlyozta.

A DK és a Párbeszéd hivatalosan még nem állított jelöltet.

Molnár Zsolt az ellenzéki együttműködést történelminek nevezte és kijelentette: "a Kunigunda utca kísértete járta be egész Európát" - utalt arra, hogy a nemzetközi sajtóban is szerepelt az ellenzéki pártok közös fellépése a közmédia székházánál. Kijelentette: ha aprózódik az ellenzék, Tarlós Istvánt már most győztesnek lehetne kikiáltani.

Gy. Németh Erzsébet, a DK budapesti közgyűlési képviselője elmondta: pártja fontosnak tartja, hogy az előválasztás módszerével dőljön el, ki váltsa le 2019-ben Tarlós Istvánt. Budapestnek elege van a Fideszből - szögezte le. Pártja ezért minden infrastruktúráját felajánlja az előválasztás lebonyolítására.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a procedúra megfelelő válasz "az igazságtalan fideszes választási rendszerre". A módszer olyan demokratikus eljárás, amely együttműködésre ösztönzi az ellenzéki pártokat és mozgósítja a különböző politikai víziókat - fogalmazott. A Párbeszéd hamarosan megnevezi jelöltjét és elindítja kampányát - közölte.

Székely Sándor (Szolidaritás) is támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Az ellenzéknek meg kell mutatnia, miben különbözik a Fidesztől, hogy képes demokratikus módon elismerni, ha egyik vagy másik jelölt jobb lesz. Mozgalma ezért segítségére lesz a pártoknak - tette hozzá.

A kezdeményezők egy videót is közzé tettek, amelyben ismertették az előválasztás menetét, a regisztráció és a szavazás folyamatát. A személyesen és az interneten is leadható szavazatok összesítésének eredménye február 3-án lesz megismerhető.

Regisztrálni csak annak kell, aki elektronikusan kíván szavazni, aki személyesen vesz részt a folyamatban, annak részvételekor elég igazolnia magát. A résztvevőknek hozzá kell járulniuk adataik kezeléséhez is.

Molnár Zsolt beszámolt arról is, hogy független szakértői intézeteket is felkérnek a szavazás hitelességének biztosítása érdekében. A szavazatszámlálást nem a pártok végzik majd - ígérte.

A Publicus Intézet felmérését ismertetve elmondta: az előválasztás ismertsége Budapesten a teljes népesség körében 43 százalékos. A jobbikosok egyelőre kevésbé érdeklődnek - ismerte el -, de bízik abban, hogy végül ők is csatlakoznak - mondta.

Kérdésre kijelentette: az előválasztásnak nincsenek jelentős költségei, ahhoz saját infrastruktúrájukat és önkéntesek segítségét veszik igénybe.

Az MTVA székházában történtekről szóló kérdésre Kocsis-Cake Olivio kijelentette: minél több embert kívánnak bevonni a döntéshozatalba. Akár tömegtüntetéseket is szerveznek, hogy nyomást gyakoroljanak a "rabszolgatörvény" visszavonását követelve.

Molnár Zsolt ezt azzal egészítette ki: a képviselőket kötelező lett volna beengedni a közmédia székházába, így teljesen jogszerűen másztak át annak kerítésén egymást segítve. Hozzátette: egy demokráciában egy országgyűlési képviselőnek kötelessége átmászni egy kerítésen, ha nem engedik meg számára, hogy ellenőrizzen egy közintézményt.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×