Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.88
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Balog Zoltán lelkipásztor, korábbi miniszter a Budapest-Svábhegyi Református Egyházközség ünnepi istentiszteletén a XII. kerületi Felhő utcai templomban 2018. október 7-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Balog Zoltán: a közéletet és az egyházat megkülönböztetni lehet, szétválasztani nem

Elsősorban lelkészi feladataira koncentrál most az előző emberi erőforrások minisztere. A jelenlegi romaügyi miniszterelnöki biztos az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogyan fogadták vissza a közösségbe mint vezetőt.

Újra azt a közösséget vezeti, ahol miniszteri munkája előtt volt lelkész – árulta el Balog Zoltán. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a romaügyet tartja olyan fontosnak, hogy szeretné rajtatartani a szemét. A Polgári Magyarországért Alapítvány vezetése pedig tiszteletbeli megbízatás, így nem jár anyagi juttatással.

Az elmúlt 12 évben helyettes lelkész végezte a feladatát, de ebben az időben is szolgált a közösségben, jelen volt az életükben. Az egyházi törvények alapján azonban hivatalosan nem vezethette a csoportot. Az utóbbi időben azonban megjegyezték, hogy hosszú ideje várják, hogy visszatérjen, és döntés elé állították: lemond végleg vagy visszatér. Miniszteri mandátumának vége pedig olyan vízválasztó volt, mely alkalmat adott a kérdés átgondolására – mondta a lelkész. Az egykori miniszter a kormányzati munka kezdetekor is úgy tervezte, hogy annak befejezése után a közösség építésében vezetőként részt vesz.

Balog Zoltán azt is elárulta, hogy gyülekezet magjával sokat beszéltek az elmúlt időszakról. Mint mondta: támogatták a munkáját, de bírálatokkal is éltek. A volt miniszter hozzátette: a közéletet és az egyházat meg kell különböztetni, de szétválasztani nem szabad.

A teljes beszélgetést meghallgathatják az InfoRádió Aréna című műsorában, csütörtök este hat órától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×