Infostart.hu
eur:
375.76
usd:
319.19
bux:
126210.26
2026. február 25. szerda Géza
Sérült csomagolású konzervek a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank raktárában Debrecenben 2018. november 8-án, az átadás napján.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Hétvégén rendez gyűjtést az Élelmiszerbank

Több mint 200 szupermarketben szervez karácsonyi adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig. A felajánlásokat a gyűjtési pontok közelében élő rászoruló családoknak juttatja el a szervezet még karácsony előtt.

Idén is megszervezi hagyományos karácsonyi adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank, amely péntektől három napon keresztül várja a lakosság élelmiszeradományait országszerte mintegy 120 településen.

Elsősorban alapvető tartós élelmiszereket várnak az adományozóktól – mondta az InfoRádiónak Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója. Így tudják ugyanis biztosítani a rászorulóknak történő eljuttatást – tette hozzá.

Tavaly 236 tonna élelmiszer gyűlt össze a három nap alatt, ezzel 39 ezer nélkülözőnek tudtak segíteni.

A programban több mint 200 áruház vesz részt – tette hozzá Sczígel Andrea. „Nagyon sok helyen találkozhatnak majd péntek délutántól egészen vasárnap estig az Élelmiszerbankkal, és mindenhol nagyon-nagyon köszönjük előre is a vásárlóknak, hogyha felajánlanak adományokat” – emelte ki.

Az akció lebonyolításában mintegy 5000 önkéntes vesz részt, akikhez ebben az évben a Centrál Színház művészei is csatlakoztak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×