Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Megemlékező a Farkasréti temetőben mindenszentek napján 2017. november 1-jén.
Nyitókép: Soós Lajos

Ezekre nagyon figyeljen a következő napokban

A megnövekedett forgalom miatt a közlekedés már önmagában is veszélyesebb a szokásosnál, de van még néhány momentum, amire ezen kívül is érdemes nagy gondot fordítani.

A szokásosnál is óvatosabb közlekedésre hívja fel a figyelmet a mentőszolgálat a hosszú hétvégén. Fokozottan kell figyelni a temetőlátogatáskor a kisgyermekekre, mert egy meglazult sírkő ledőlhet és súlyos balesetet okozhat - hívta fel a figyelmet a veszélyekre az InfoRádióban az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál elmondta, találkoztak már olyan balesettel, amikor gyerekek játszottak, kergetőztek a temetőben, nekitámaszkodtak egy sírkőnek, ami aztán rájuk borult.

Ennek súlyos, akár halálos baleset is lehet a vége, ezért nagyon kell a gyerekekre vigyázni a sírkertekben.

A temető felkeresése komoly fizikai erőpróba az időseknek. Kísérjük el, ne hagyjuk egyedül menni a temetőbe az idős rokonokat, a krónikus betegségben szenvedők pedig vigyék magukkal a gyógyszereiket, mert szükségük lehet rá.

Az országos mentőszolgálat az ünnepek alatt teljes kapacitással dolgozik. Plusz kocsikra általában nincs szükség, de országosan mintegy 1500 mentőst van lesz szolgálatban a hosszú hétvégén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×