Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Otthonápolási díj: emelt a kormány, de kritikát is kapott

Új jogosultságokat vezetett be és emelte az ápolási díj összegeit a kormány A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke bár elismeri a növekmény mértékét, úgy véli, az emelést másként kellett volna végrehajtani.

A kormány idén január 1-jétől új kategóriaként a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható - mondta az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence hozzátette, ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-éig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára.

"A következő években, 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, egészen az akkori minimálbérnek a szintjéig. Mindenki más is többet kap - azok is emelésben részesülnek, akik nem a gyermeküket ápolják otthon. Számukra idén 15 százalékos az emelés, a következő években pedig 5-5-5 százalékos" - ecsetelte Rétvári.

Az elmúlt években az alap és emelt összegű

otthonápolási díj mellé a kormány bevezetett egy kiemelt kategóriát, amely azoknak a családoknak segített leginkább, ahol súlyos állapotú, önellátásra képtelen gyermekeket nevelnek. Ebben a kategóriában 58 százalékos emelés történt.

Emellett 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést állapítottak meg azoknak, akik legalább 20 évig a gyermeküket otthon ápolták, és az emelt vagy a kiemelt ápolási díjra voltak jogosultak. Esetükben szolgálati időnek számít az ápolási díjra való jogosultság.

A beteg állapota alapján szerettek volna emelést

Bár elismeri az emelés mértékét, elkapkodott kormányzati döntésnek tartja az ápolási díj emelésének rendszerét a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes.

"Az ápolási díj összege még mindig kritikán aluli, és nem mondhatjuk azt, hogy érdemi változás történt. Nem vettem volna külön az ápolási díjban részesülők közösségét, mert nem az számít, hogy az édesanya vagy más családtag ápolja az érintettet, hanem

az érintett állapota határozza meg, hogy milyen ápolási szükséglete van"

- hangsúlyozta az InfoRádiónak, hozzátéve, hogy szerinte ezen állapot alapján kellene meghatározni az ápolási díj összegét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×